Obama látogatása ellen tüntettek Argentínában

Mintegy ezer ember gyűlt össze a Buenos Aires-i amerikai nagykövetség közelében.

MTI
2016. 03. 24. 12:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A demonstrálók – baloldali szervezetek és emberi jogi csoportok tagjai – az Egyesült Államok és Argentína közötti kapcsolatok ellen tiltakoztak, és amerikai zászlókat égettek.

Az amerikai elnök kétnapos látogatásra érkezett szerdán a dél-amerikai országba, ahol a tavaly megválasztott argentin elnökkel tárgyalt. A Mauricio Macri vezette jobbközép kormány hivatalba lépése óta az eddigi baloldali politikával szakítva a nyugati országok felé fordult.

„Nem akarjuk Obamát az országunkban látni” – mondta az egyik hírügynökségnek a tüntetésen részt vevő Facundo Palacios, a marxista-leninista Forradalmi Párt képviselője. A politikus provokációnak nevezte, hogy az amerikai elnök éppen az országban elkövetett legutóbbi katonai puccs 40. évfordulóján keresi fel Argentínát. Mint megjegyezte, az akkori történésekben Washington keze is benne volt.

A tüntetők haragját az Egyesült Államok arra vonatkozó ígérete sem csillapítja, hogy megnyitják azokat az aktákat, amelyek hozzájárulhatnak az Argentínában 1976 és 1983 közötti diktatúra alatt elkövetett jogsértések feltárásához. „Őszintén szólva ez csak mézesmadzag, amellyel az amerikaiak meg akarják vásárolni a bizalmunkat” – magyarázta Palacios.

„Obama az emberi jogok védelmezőjének állítja be magát. Ez több mint cinikus számunkra, a közel-keleti háborúkat elnézve (...), és azt a tényt figyelembe véve, hogy az Egyesült Államok még mindig fenntartja a guantánamói kínzótábort” – tette hozzá a baloldali politikus.

Kikelt az amerikai elnök latin-amerikai látogatása ellen a venezuelai államfő is. Nicolás Maduro az újabb amerikai imperializmus veszélyére figyelmeztetett, arra a stratégiára, amelynek célja Latin-Amerika és a karibi térség meghódítása. „Ez egy új terv a népeink ellen” – hangsúlyozta.

Barack Obama Argentínát megelőzően történelmi jelentőségű látogatást tett Kubában, ahol hosszú évtizedek óta nem járt hivatalban lévő amerikai elnök.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.