A korábbi kabinet lemondására és az új kormányfő kinevezésére az új összetételű, 150 fős pozsonyi törvényhozás alakuló ülése és a képviselők eskütétele után került sor. Az új, négypárti szlovák kormányban – a kedden véglegesített koalíciós megállapodás alapján – a Robert Fico vezette Irány – Szociáldemokráciának (Smer-SD) a miniszterelnökön és helyettesén kívül hét minisztere lesz, a minisztériumok között van az összes kulcstárca, a kül-, a bel- és a pénzügyminisztérium is.
A koalíció második legerősebb pártja, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) – amelynek elnöke, Andrej Danko lesz az új parlament elnöke – három minisztériumot kapott, a földművelésügyi, az oktatásügyi és a védelmi tárcát. A Most – Híd, amelynek elnöke, Bugár Béla lesz az új parlament egyik alelnöke, két szaktárcát kapott, a környezetvédelmi és az igazságügyi minisztériumit. Előbbit Solymos László, utóbbit Lucia Zitnanská vezeti majd, mindketten a vegyes párt alelnökei.
Az új szlovák kormánykoalíció legkisebb pártja, a Radoslav Procházka vezette Háló (Siet) egy miniszteri posztot kapott, a közlekedési tárcát. Az új kormány tagjainak kinevezése után a kabinetnek harminc napja van arra, hogy programját a frissen megalakult parlament elé terjessze, amely annak jóváhagyásával a kormány számára is bizalmat szavaz.