Egy öngyilkos merénylő Iszkanderíja (Alexandria) egyik futballstadionjában, a helyi mérkőzésre összegyűlt tömegben hozta működésbe a testére szerelt pokolgépet az MTI szerint.
A merénylő akkor robbantott, amikor az egyik focicsapat a meccset követően átvette győzelméért járó trófeáját. Helyi idő szerint este hétkor történt az eset. Az AFP úgy tudja, hogy a település polgármestere is megsérült a robbantásban, majd belehalt súlyos sérüléseibe.
Egyelőre egy szervezet sem vállalta a felelősséget a támadásért, ugyanakkor az Iszlám Állam nevű terrorszervezet gyakran követ el ilyen jellegű támadásokat. (A Fox News később azt írta, hogy az Iszlám Állam vállalta magára a cselekményt.)
Iszkanderíja 40 kilométerre délre fekszik Bagdadtól, a város vallási szempontból vegyes lakosságú, szunniták és síiták is lakják.