Szíria: felgyorsítaná a békefolyamatot Moszkva és Washington

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Megpróbálják rávenni Bassár el-Aszad elnököt, hogy „hozza meg a helyes döntést”.

MTI
2016. 03. 25. 6:48

Lavrov hangsúlyozta a Kijev és Donyeck, illetve Luhanszk közötti közvetlen párbeszéd szükségességét. Azt is kijelentette: Oroszország és az Egyesült Államok megértette, hogy a kétoldalú viszonyrendszer megingatása kontraproduktív. „Az Oroszországi Föderáció elszigeteléséről szóló retorikának, ahogy ma arról ismét meggyőződtünk, semmi köze sincs a realitáshoz” – hangoztatta Lavrov Kerryvel közös sajtóértekezletén.

Az orosz külügyminiszter elmondta, hogy a két fél megállapodott a kétoldalú viszony rendszeres áttekintéséről. Megemlítette, hogy a globális biztonság kérdései közül a közepes és annál rövidebb hatótávolságú rakéták ügyében megmaradt a felek közötti nézetkülönbség. Azt mondta, Kerry beleegyezett abba, hogy tárgyalásokat folytassanak a Kelet-Európa számára ígért fokozott védelemmel kapcsolatban, amit Moszkva biztonsági fenyegetésnek tekint a maga számára.

Megfigyelők szerint Kerry oroszországi látogatása, amely kevesebb mint egy év leforgása alatt immár a harmadik volt, fesztelenebbnek tűnt a korábbiaknál. Az amerikai külügyminiszter Moszkvából az iszlamista terrortámadások célpontjává vált Brüsszelbe utazik tovább.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.