Támadásra készültek a belga kormányfői hivatal ellen?

A hatóságok megerősítették a biztonsági intézkedéseket.

MTI
2016. 03. 30. 10:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az újság „megbízható forrásokra” hivatkozva arról számolt be, hogy a számítógépen információk voltak a miniszterelnök szolgálati lakásról is, amely az amerikai nagykövetség épületének közelében található. A sajtóban arra a következtetésre jutottak, hogy a terroristák támadásra készülhettek a belga kormányfő ellen.

A számítógép tartalmának elemzésében az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) szakértői is részt vesznek a helyi lapok értesülései szerint. A hatóságok megerősítették a biztonsági intézkedéseket az érintett épületeknél.

A merénylők búvóhelyeként szolgáló lakásban a támadásokat követően végrehajtott házkutatás során nagy mennyiségű robbanóanyagot találtak. A főváros Schaerbeek nevű negyedében lévő lakásban emellett megtalálták az Iszlám Állam terrorszervezet zászlóját, illetve egy szögekkel és csavarokkal teli robbanószerkezetet.

A múlt kedden elkövetett brüsszeli terrortámadásokban a legfrissebb összesítések szerint 32 ember vesztette életét, és mintegy 340-en megsebesültek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.