A hagyomány 1878-ra nyúlik vissza, a legutóbbi rendezvények azonban jóval többről szóltak. A résztvevők találkozhattak neves sportolókkal, akiktől tanácsokat kaptak kedvenc sportáguk űzéséről, felolvasáson, főzési bemutatón vehettek részt, sőt jógázhattak is. Idén még futóversenyt is szervezett a first lady a gyerekkori elhízás elleni küzdelme keretében. „Körbe fogom futni a Fehér Házat egy csoport gyerekkel és a kedvet kapó felnőttek is csatlakozhatnak hozzánk” – mondta Michelle Obama az egybegyűlteknek. Mintegy 35 ezren kaptak meghívást a rendezvényre.
Barack Obama mesét olvasott fel egy régi, 1963-as mesekönyvből, és nem tudott ellenállni a kosárlabdapályának sem, de kosarat nem tudott dobni, hiába bűvölték tekintetükkel a labdát Shaquille O’Neal és Jason Collins egykori NBA játékosok. Az elnök a teniszpályára is bekukkantott, ahol rövid időre beszállt egyes és páros játékba is.