Az elnökjelöltséget ambicionáló üzletember vasárnap délelőtt az ABC televízió This Week (e hét) című politikai vitaműsorában szerepelt, és azt fejtegette, hogy „profi agitátorok” a felelősek a szombati arizonai rendezvényén is kitört erőszakért. Az erőszak túlnyomó többségéért szervezett tüntetők a felelősek, „ezek az emberek nem ártatlan bárányok” – jegyezte meg.
A New York-i milliárdos vállalkozó rezzenéstelen arccal reagált arra is, hogy videofelvételek tanúsága szerint kampánymenedzsere személyesen páholt el egy tüntetőt, egy másikat pedig az ingénél megragadva tuszkolt ki. Trump megvédte Corey Lewandowski kampányfőnököt, akinek elemzők az agresszív és durva kampányt tulajdonítják.
Nem visszakozott attól a néhány nappal ezelőtt nagy felzúdulást kiváltott megjegyzésétől sem, hogy ha nem ő lesz a Republikánus Párt elnökjelöltje, akkor „lázadások törnek ki Amerikában”. Most úgy fogalmazott: nem tudja, mi várható, nem akar lázadásokat, nem akar problémákat, de emberek millióinak a véleményéről és szavazatáról van szó.
Reince Priebus, a Republikánus Párt Országos Bizottságának vezetője viszont erőteljes szavakkal ítélte el a szombati erőszakot. Priebus szintén az ABC televízióban arról beszélt, hogy pártja felkészült egy nyílt versenyes elnökjelölt-állító konvencióra, illetve az előkészítésére. Ez az elnökjelölt-állító országos konvenciók egyik válfaja, amikor egyetlen elnökjelölt-aspiránsnak sem sikerül megszereznie a jelöltállító pártértekezlet előtt a delegátusok többségét, és függetlenül az előválasztási eredményektől a párt elnökjelöltjét a konvencióra érkező delegátusok választják ki egy sor szavazás után.
Priebus üzent a Trump-ellenes csoportoknak is, elsősorban annak az Állítsuk Meg Trumpot nevű társaságnak, amely egyértelműen harmadik, úgynevezett független jelöltet akarna állítani republikánus jelöltként a novemberi elnökválasztásra. A republikánus vezető szerint ezzel a lépéssel csak a republikánusok esélyeit rontanák.