Délszláv csata az uniós tárgyaláson

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Kiújult a délszláv ellentét, Horvátország blokkolja Szerbia európai uniós csatlakozását.

Pataky István
2016. 04. 13. 9:27

Az unión belül osztrák–magyar összefogás alakult ki Szerbia mellett. Sebastian Kurz, az osztrák diplomácia vezetője szerint Zágrábnak a 23. fejezet megnyitása után kellene elmondania feltételeit, hiszen az egyeztetés éppen az igazságügyi reformról, az alapjogokról, valamint a kisebbségek helyzetéről szólna. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kijelentette, senkinek sem engedik meg, hogy blokkolja Szerbia EU-csatlakozását, s a többi tagállam is megpróbál majd nyomást gyakorolni Horvátországra. Emlékezetes, 2011 őszén még Budapest is uniós vétóval fenyegette meg Belgrádot, ugyancsak egy törvénymódosítást követelve. Szerbia végül eleget is tett az elvárásnak, és a VMSZ-szel folytatott egyeztetések eredményeként úgy változtatott a kárpótlási jogszabályon, hogy abból kikerültek a magyar közösséget kollektíven diszkrimináló passzusok.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.