Nyolcvan százalékkal csökkent a menedékkérők száma?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Törökországban elterjedt, hogy az Égei-tengeren keresztül Görögország felé vezető migrációs útvonal zsákutca.

MTI
2016. 04. 10. 20:56

Ugyanakkor az Európai Bizottság ezen a területen engedményekre készül, a tervezett új szabályozás szerint a befogadóállomások lakói kérelmük elbírálásáig szabadon mozoghatnak majd az adott szigeten, és így várhatóan visszatér majd az UNHCR és a többi segélyszervezet.

Görögország és az uniós társországok együttműködéséről sok jó hírt hallani – áll a FAS beszámolójában, amely szerint főleg Németország, Franciaország, Nagy-Britannia és az uniós soros elnök Hollandia támogatja a megállapodás végrehajtását. Nagy-Britanniával kapcsolatban hozzátették, hogy beigazolódott, ami már a legutóbbi uniós csúcson is látható volt: David Cameron igyekszik mindent megtenni a válságkezelés sikeréért, arra számítva, hogy az eredmények a hasznára válhatnak az uniós tagságról rendezendő népszavazás ügyében.

Számos további tagállam is egyre inkább közreműködik a válságkezelésben, és „csak két ország csinál úgy, mintha semmi köze nem lenne az egészhez: Magyarország és Ausztria” – olvasható a konzervatív német hetilap összeállításában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.