Schulz: Közös menekültügyi rendszer kell

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az EP elnöke szerint „kötelező szolidaritási mechanizmus” bevezetésére van szükség.

MTI
2016. 04. 04. 13:51

A megnyitóbeszéd után tartott panelbeszélgetésén Miro Kovac horvát külügyminiszter egyebek között kiemelte, hogy országa betartja a menekültek uniós tagországok közötti elosztásából fakadó kötelezettségét, mintegy 1600 menekültet fogad be. Megjegyezte, hogy „nem lesz egyszerű” ezeket az embereket az országban tartani.

A nyugat-balkáni migrációs útvonal lezárásáról szólva hangoztatta, hogy Horvátország ennek révén „segített magának, segített az EU-nak és segített Németországnak”, hiszen csillapodott a menekülthullám, de ez nem jelenik meg kellőképpen a „nem mindig őszinte diskurzusban”.

Miro Kovac hangsúlyozta, hogy az EU sorsközösség, az egyes tagállami döntések másokat is érintenek, így azt is egyeztetni kell a többiekkel, ha valamely tagállam be akar fogadni nagyszámú „menekültet és migránst”.

A panelbeszélgetés másik résztvevője, Elmar Brok, az EP külügyi bizottságának elnöke, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy Angela Merkel kancellár tavaly szeptemberben a magyar kormányfő és az osztrák kancellár kérésére döntött menekültek befogadásáról, és a tények elfogadhatatlan kiforgatása az az állítás, hogy a német kancellár megnyitotta Németország határait és úgymond meghívta a menekülteket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.