Elmondta: az első robbanás során egy tíz centiméteres fémlövedék érte az oldalán, amely a bal csípő tájékán roncsolta a medencecsontot. A terroristák gyakran helyeznek el fémdarabokat, csavarokat, szögeket a robbanóanyag mellett azért, hogy még nagyobb pusztítást végezzen a detonáció – magyarázta.
Tájékoztatása szerint az eset olyan váratlanul történt, hogy nem lehetett rá felkészülni, sem elkerülni. Az első robbanás hozzá közel, alig néhány méterre történt, a pokolgépből származó fémdarab és a detonáció fellökte, ezért nem tudott felkelni. Vélhetően ez védte meg attól, hogy a második robbanás repeszszilánkjai nagyobb kárt tegyenek benne – számolt be tapasztalatairól Krahulecz Erzsébet regionális igazgató, aki az EY nemzetközi könyvvizsgáló és adótanácsadó cég brüsszeli irodájában regionális szabályozási és közpolitikai igazgatóként dolgozik, s korábban a londoni magyar nagykövetség diplomatája volt. 2014-ben tevékenységéért Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott.
Regionális feladataiból adódóan sokat utazik repülővel, ami a későbbiekben is elkerülhetetlen lesz munkájához. A támadás reggelén Rigába készült – mondta.
A két robbanás között alig telt el néhány másodperc, szinte egyszerre történt – emlékezett vissza, hozzátéve: a robbanásokat nem is hallotta, inkább a testén keresztül érezte az addig ismeretlen zajt és a légnyomás erejét.
A második robbanást követően a váróhelyiségből mindenki menekülni próbált, csak a halottak és a súlyos sebesültek feküdtek mellette, felállni nem tudott, de a történtek alatt végig tudatánál volt.
Elmondta, hogy tíz-tizenöt perc elteltével érkezett a helyszínre az első katona, aki felemelte és kivitte a terminálból, a legtöbb mozdulatlan embert csak kihúzták az épület előtti területre. Onnan egy hangárba szállították a sérülteket. Elmondása szerint a várakozók között félelem uralkodott, mert nem lehetett tudni, hogy a két robbanást követően várható-e további detonáció is. Voltak, akik fegyverropogást is hallani véltek.
Legalább egy óra várakozás után érkeztek az első mentők, akik a sérülések fajtája és súlyossága szerint osztották és szállították el a sebesülteket az ország huszonnyolc kórházába. Krahulecz Erzsébetet a lövedékszerű fémdarab és a bőr alá fúródott nagyszámú fémforgács miatt az antwerpeni kórházba szállították, amely a lőtt sebekre és a súlyos égési sérülésekre szakosodott.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!