A tárcavezető kiemelte: az előző kancellár „elfogadhatatlan módon a 20. század legsötétebb diktatúrájához hasonlította Magyarországot”, és ő már ugyan nincs hivatalban, de az új kancellár sem hozott kultúraváltást. Európaiatlan, elfogadhatatlan, ha valaki Magyarországot és a magyarok által megválasztott miniszterelnököt bármilyen módon „kapcsolatba hozza az elmúlt évszázad legszörnyűbb és legsötétebb diktatúráira utaló kifejezésekkel” – fogalmazott.
Az osztrák kancellár Bécsben újságíróknak azt mondta, illúzió azt gondolni, hogy a menekültek jelentette problémát ki lehet iktatni azáltal, hogy az államot „vezérelvű állami berendezkedéssé változtatjuk”, ahogy azt Orbán Viktor magyar miniszterelnök teszi.
Szijjártó Péter kifejtette: frusztráltság és képmutatás jellemző az osztrák belpolitikára a bevándorlási válság kezelésével kapcsolatban. Miközben az egyik legnagyobb vita arról folyik, hogy építhet-e „szárnyas kapukat” Ausztria a Brenner-hágón – ami lehet, hogy jogos és indokolható döntés –, a kancellárnak nem kellene ilyen kijelentéseket tennie – mondta.
Az osztrák elnökválasztással kapcsolatos kérdésre a külügyminiszter közölte: az egyetlen dolog, amit Magyarország tehet, hogy tiszteletben tartja az osztrák nép döntését.
Szijjártó Péter az uniós tagországok külügyminisztereinek hétfői brüsszeli tanácskozását felidézve arról is beszélt, hogy olyan előterjesztést kaptak a bevándorlási válsággal kapcsolatban, amely Európa és az európai emberek biztonságáról semmit nem mondott, a határok védelmét nem említette, és a schengeni rendszer túléléséhez szükséges intézkedések sem szerepeltek benne. Ha ezt a szöveget fogadták volna el, a határozat az eddigi zsákutcában csak még mélyebbre vezette volna az EU-t – vélekedett. Hozzátette: ráadásul a szövegtervezetben abból indultak ki, hogy elfogadható a bevándorlás további ösztönzése. Mint mondta, világossá tette, hogy Magyarország él a vétójogával, ha nem kerül be a négy javaslata a szövegbe, és ezek végül mind bekerültek.
Kifejtette: így szerepel a határozatban, hogy folytatni kell a Schengen 2.0 terv vizsgálatát, a javaslat az uniós intézmények előtt van.