Az Európai Unió vezetői és az alapító országok külügyminiszterei után az Európai Parlament is arra kívánja felszólítani Nagy-Britanniát, hogy a népszavazás eredményével összhangban a lehető leggyorsabban nyújtsa be hivatalosan az unióból való kilépési szándékát.
A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című vasárnapi német lap arról ír, hogy a parlament négy frakciója – a néppárti, a szociáldemokrata, a liberális és a zöld frakció – közösen szólítja fel David Cameron brit miniszterelnököt arra, hogy az EU állam- és kormányfőinek csúcstalálkozóján már kedden deklarálja hivatalosan az ország kilépési szándékát, és ezzel kezdetét vehesse a kiválás folyamata.
A közös nyilatkozatnak az újság által kiszivárogtatott tervezete szerint a parlamenti frakciók szerint erre azért van szükség, hogy elejét vegyék a hosszan tartó bizonytalanságnak és megőrizzék az EU integritását. A frakciók hangsúlyozzák azt is: mindaddig nem lehet szó az Egyesült Királyság és az Európai Unió közötti új kapcsolatrendszerről, amíg le nem zárul a kiválás folyamata.
Miután az Egyesült Királyság az Európai Unióból való kilépésre szavazott, a skótok döntő többsége a függetlenséget támogatja – derül a Sunday Post című lap megrendelésére szombaton készül felmérésből. A skótok több mint hatvan százaléka a bennmaradásra szavazott. A Sunday Post által megrendelt felmérés szerint pedig jelenleg a skótok 59 százaléka úgy véli: Skóciának el kellene szakadnia az Egyesült Királyságtól és függetlenné kellene válnia.
Skóciában 2014-ben tartottak népszavazást a függetlenségről, akkor a többség, mintegy 55 százalék arra szavazott, hogy Skócia maradjon az Egyesült Királyság része. Nicola Sturgeon skót miniszterelnök tudatta: miután a britek többsége az EU-ból való kiválást választotta, elképzelhető újabb népszavazás Skócia különválásáról, mert Skócia az EU tagja szeretne maradni. A 2014-es népszavazáson a többség végül azért szavazott a függetlenség ellen, mert a kiválás egyet jelentett volna az EU-ból való kilépéssel. A csütörtöki népszavazáson az Egyesült Királyság szavazóinak 51,9 százaléka szavazott arra, hogy az ország lépjen ki az Európai Unióból.