Clooney neje áll a jazidik élére

Amal Clooney fogja védeni a jazidi nőket az Iszlám Állammal szemben a Nemzetközi Büntetőbíróságon.

MTI
2016. 06. 11. 4:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A londoni Doughty Street-i ügyvédi iroda ügyvédjeként Amal Clooney a Nemzetközi Büntetőbíróság elé akarja idézni az jazidi közösség ellen elkövetett bűnökért az iszlamista terrorcsoportot.

„Tudjuk, hogy több ezer jazidit öltek meg, több ezer jazidi nőt használtak rabszolgának. Tudjuk, hogy rendszeresen megerőszakolták őket, és ez még most is folyik. És még senki nem vontak ezért felelősségre” – közölte Amal Clooney, George Clooney amerikai színész felesége.

Az IÁ fegyveresei 2014 óta az iraki vallási kisebbség több mint 400 ezer tagját űzték el észak-iraki otthonából, és megöltek, megerőszakoltak, rabszolgaságba vetettek több ezer jazidit, ördögimádóknak bélyegezve őket.

A jazidik képviselői – köztük a Nobel-békedíjra jelölt Nadia Murad Basee Taha – igazságszolgáltatást követelnek az IÁ fegyveresei által elkövetett bűncselekményekért. Tahát magát is elrabolták és megerőszakolták az iszlámisták, de sikerült megszöknie fogságukból. Decemberben az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé vitte az ügyet, felszólítva cselekvésre a nemzetközi közösséget. Az Egyesült Államok, az Európai Parlament és az Európa Tanács népirtásnak minősítette az iszlamista csoport bűncselekményeit.

A jazidi közösség vallási etnikai kisebbség saját monoteista vallással. A kurd nyelv egyik dialektusát beszélik. Az IÁ térhódítását megelőzően a több mint félmilliós jazidi kisebbség jellemzően a történelmi Mezopotámia északi részén, a mai Irak Ninive tartományában élt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.