Donald Trump „befogadta Krisztust”

Trump a héten New Yorkban találkozott több száz evangéliumi keresztény vezetővel.

MTI
2016. 06. 25. 19:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az információ és az interjúban kifejtett vélemény nemcsak Dobson személye miatt érdekes – ő a „Fókusz a családra” nevű evangéliumi keresztény szervezet alapítója –, hanem azért is, mert az evangéliumi keresztények ötvenmillió lelket számláló csoportja nagyon befolyásos, és ha Trumpnak sikerült elnyernie rokonszenvüket és ezzel a szavazataikat is, ez jelentősen befolyásolhatja a novemberi elnökválasztás eredményét.

Trump a héten New Yorkban találkozott több száz evangéliumi keresztény vezetővel, és közülük sokan a támogatásukról biztosították a milliárdos üzletember elnökjelöltségét.

Dobson az evangéliumi keresztények egyik pennsylvaniai lapjának adott interjújában azt mondta: tudja, hogy Trump „befogadta Krisztust”, ismeri azt is, aki elvezette őt hozzá, és tudja azt is, hogy ez nemrégiben történt meg. „Azt nem tudom pontosan, hogy mikor, de nemrégiben. Én hiszek abban, hogy tényleg hitvallást tett” – fogalmazott Dobson, aki korábban nagyon kritikus volt Trumppal szemben s a New York-i találkozón változtatta meg a véleményét.

A Politico című lap birtokába jutott a találkozón készült egyik hangfelvétel, és a lap közzé is tette ennek egyik részletét. Ebben Trump így fogalmaz: „Keresztény vagyok, szeretem a kereszténységet, és az evangéliumi keresztények eddig hihetetlen támogatásukról biztosítottak engem... Amikor azokban az államokban kampányoltam, ahol nagy többségben evangéliumi keresztények élnek, így például Dél-Karolinában, akkor sokan mondták, hogy ugyan, Trump ebben az államban nem fog győzni, s aztán nemcsak hogy győztem, hanem földcsuszamlásszerű győzelmet arattam.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.