Exit poll: a konzervatív Néppárt nyert Spanyolországban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A második lehet az Együtt Képesek Vagyunk (Unidos Podemos) nevű baloldali választási pártszövetség.

MTI
2016. 06. 26. 18:33

Úgy tűnik, a magát szociáldemokratának nevező Képesek Vagyunk (Podemos) és a kommunista Egyesült Baloldal (IU) választási pártszövetsége megvalósította létrehozásának célját, ezzel a főként harmincas fiatalokból álló párt a spanyol ellenzék első számú politikai formációja lehet.

Az eredmények alapján nem teljesen kizárható, hogy az UD és a PSOE mandátumszáma együtt lehetővé teszi az abszolút többséget, azaz 176 szavazatot. Ehhez az kell, hogy mindketten megszerezzék a Sigma Dos által jelzett legmagasabb mandátumszámot. Vagyis elméletileg elképzelhető, hogy annak ellenére baloldali kormány alakul, hogy a PP nyer a választáson.

Ehhez azonban a pártoknak együtt kellene működniük, de a választásokat most épp azért kellett megismételni, mert ez nem sikerült az elmúlt fél évben. Nem támogatták a PP kormányalakítási szándékát, ahogy a szocialista pártét sem.

Az utoljára nyilvánosságra hozott részvételi arány szerint 18 óráig a választásra jogosultak 51,2 százaléka adta le szavazatát, 7 százalékkal kevesebben, mint a fél évvel ezelőtti parlamenti választáson.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.