Leállt a sokat vitatott atomerőmű Belgiumban

Egy szakértő csapat megkezdte az okok vizsgálatát.

MTI
2016. 06. 10. 19:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az atomerőművet üzemeltető vállalat tájékoztatása szerint a létesítmény automatikus szabályzó rendszere eddig nem ismert okokból leállította az ország keleti, Németország közelében található nukleáris központjának működését.

Anne-Sophie Hugé, a vállalat szóvivője elmondta: a rendszer automatikusan állítja le a működést, ha bármilyen területen működési hibát észlel. Ezt követően leállították a teljes üzemet és egy szakértő csapat kezdte meg az okok vizsgálatát.

„Az eset azt mutatja, hogy a biztonsági rendszer működik. Az üzem teljes biztonságban” van – mondta a szóvivő, hozzátéve: akár napokig is eltarthat, amíg az erőművet újra beindítják.

A lap információ szerint a fellépő hiba a másodlagos zónában, azaz nem a nukleáris területen lépett fel.
Mivel a holland határhoz közeli doeli és a német határ közelében fekvő tihange-i reaktorokat gyakran le kell állítani biztonsági problémák miatt, a holland törvényhozók kedden elfogadott határozatukban azt kérték a holland kormánytól, hogy társuljon Németországhoz és Luxemburghoz és kérje a belga reaktorok lekapcsolását.

A belga reaktorok miatt régóta aggódnak Hollandiában, csakúgy mint az említett szomszédos államokban, amelyek biztonsági aggályok miatt áprilisban kérvényezték a reaktorok ideiglenes lekapcsolását. A doeli erőmű 3-as és a tihange-i 2-es blokkján ugyanis még 2012-ben repedéseket találtak, amelyeket azóta is vizsgálnak a szakemberek.

A belga szövetségi nukleáris hatóság (FANC) azonban közölte, hogy a reaktorok megfelelnek a legszigorúbb biztonsági előírásoknak, és semmi sem indokolja, hogy a német és luxemburgi kéréseknek eleget tegyenek.

A doeli létesítmény 40 éve működő 1-es és 2-es blokkjainak üzemidejét 10 évvel hosszabbították meg 2015-ben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.