Az El País című baloldali napilap szerint a szocialista pártnak (PSOE), amely második lett, és minden eddiginél kevesebb képviselőjét küldheti az új törvényhozásba, prioritás kell legyen a kormányzás megkönnyítése, mert meg kell hallania a választók üzenetét.
„Itt az ideje a nagylelkűségnek a felek között” – fogalmazott a szerkesztőség véleménycikkében, hozzátéve, hogy a pártoknak nagyobb áldozatot kell hozniuk a paktumért, mert Spanyolországnak szüksége van a stabilitásra és egy stabil kormányra.
Semmilyen módon nem engedhető meg, hogy folytatódjon az előző időszak „sterilitása”, vagy hogy újra meg kelljen ismételni a parlamenti választásokat – hangsúlyozta az El País.
A lap szerint a győztes konzervatív Néppártnak (PP) felelős és őszinte párbeszédet kell nyitnia, és Mariano Rajoy félreállása – ugyan nem valószínű, de – megkönnyítené a folyamatot.
A konklúzió világos, az egyetlen győztese a választásoknak a PP – olvasható az ABC című konzervatív napilap szerkesztőségi véleménycikkében, amelyben rámutat: a szocialistáknak és az Állampolgárok (Ciudadanos) nevű liberális középpártnak ki kell választania, miként támogassa a Néppárt kormányalakítását, mellette szavazva vagy tartózkodva a parlamentben.
Az ABC felhívta a figyelmet arra, hogy az eredményeket óvatosan kell kezelni, mert a PP-nek nincs meg a parlamenti többsége, ezért Mariano Rajoy pártelnöknek az első pillanattól kezdve vállalnia kell azt a kihívást, amelyet a támogatás keresése jelent. „Nem Rajoynak kell lemondani, hanem azoknak, akiknek az ő legyőzését célzó stratégiái megbuktak” – írta a lap.
A többi párt szereplését értékelve megjegyezte: a baloldal belső harcából a szocialisták kerültek ki győztesen, Pablo Iglesias, az Együtt Képesek Vagyunk (Unidos Podemos) vezetője váratlan vereséget szenvedett, mert elvakította a szocialista párttal szembeni arrogancia. A Ciudadanos pedig két baklövést követett el: az egyik, hogy az előző parlamenti időszakban paktumot kötött a szocialistákkal, a másik, hogy nem tudta világosan elmagyarázni a kampányban, miért is akar a politikai életben részt venni.