Jogilag nem zárja ki az Európai Unió működéséről szóló szabályozás, hogy az októberben felálló brit kormány akár újbóli belépési kérelmet terjesszen elő – mondta a Magyar Nemzetnek Navracsics Tibor annak kapcsán, hogy vasárnap hajnalig már két és fél millióan csatlakoztak ahhoz a petícióhoz a brit törvényhozás honlapján, amely újabb népszavazást követel az Egyesült Királyság tagságáról az Európai Unióban. Az Európai Bizottság kultúráért, oktatásért, ifjúságért és sportért felelős biztosa hangsúlyozta, ez az elvi lehetőség azonban nemcsak a jelenlegi társadalmi nyomástól, hanem az új kabinet összetételétől is nagyban függ majd.
– Csupán ennyi lesz a változás
– Soros borúlátó, de „nem szabad feladni”
– Megvalósult a katasztrófa-forgatókönyv
– A brexit miatt nem kell módosítani a költségvetést
Navracsics Tibor kiemelte, a jelenlegi helyzetben azonban az Európai Unió legfontosabb feladata a stabilizáció megteremtése. Kérdésünkre azt is megerősítette, hogy a dominóhatás elkerülése érdekében szólította fel a kilépési tárgyalások minél gyorsabb megkezdésére több uniós szervezet is a brit kormányt.
– Azt hallottam a magyar kormányzat képviselőitől, hogy a brit kilépés nem veszélyeztetheti Magyarország uniós tagságát – felelte azon kérdésünkre, hogy tart-e egy esetleges huxittól. Arra a felvetésünkre, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök órákkal a brit népszavazás eredményének kihirdetése után már egy szintre helyezte a brexitet és az őszi magyar kvótareferendumot (azzal, hogy szerinte mindkettő a migrációs politikára adott válasz volt, illetve lesz – a szerk.), Navracsics annyit mondott, „ki fog éleződni a vita a kérdésben”.
A magyar uniós biztost egyébként nem lepte meg a brit referendum eredménye. Szerinte a kilépőknek azzal sikerült maguk felé fordítani a szavazók 52 százalékát, hogy érzelmi kérdéssé tették az ügyet. – Az egyik a haza feletti ellenőrzés visszaszerzésének, a másik a politikai elittel szembeni ellenállásnak a kérdése volt – mondta Navracsics Tibor, aki informálisan már több kollégájával – köztük a távozó brit biztossal – is egyeztetett a referendum utáni helyzetről. Megtudtuk, az uniós biztosok hivatalosan ma tartanak kollégiumi ülést, ahol a brexit kiemelt téma lesz.