Magyarország a brit EU-tagság feladását eredményező múlt csütörtöki népszavazás után kialakult helyzetben öt fő teendőt és négy fontos tanulságot lát – jelentette ki Szijjártó Péter. Az utóbbiak között említette „talán a legfontosabb tanulságként”, hogy „le kell végre számolni Brüsszel bevándorlási politikájával. […] Brüsszel bevándorlási politikája egyértelműen veszélybe sodorja az európai egységet, tehát Brüsszel bevándorlási politikájával végleg le kell számolni.”
A további tanulságok közül a külügyminiszter szerint az egyik az, hogy „nem lehet úgy európai politikát folytatni, hogy figyelmen kívül hagyják az európai emberek véleményét”, a másik, hogy az európai emberek maguk akarnak dönteni a sorsukról, életükről.
„A brit népszavazás világosan megmutatta, hogy az európai emberek nem hajlandók elfogadni, hogy valahol Brüsszelben, zárt körben, zárt ajtók mögött döntsenek az európai bürokraták arról, hogy hogyan fog kinézni Európa jövője például olyan fontos kérdésekben, mint hogy kivel kell majd az európai embereknek együtt élniük”
– mutatott rá a miniszter. A negyedik következtetés pedig az, hogy „képmutatás helyett őszinte politika kell Európában, a dolgokat nevükön kell nevezni, valós kérdésekre valós válaszokat kell adni”.
Az öt európai teendő között a miniszter elsőnek azt említette, hogy be kell fejezni a britek kritizálását, „mert a brit népnek joga van arra, hogy döntsön, milyen jövőt szán Nagy-Britanniának, s döntését tiszteletben kell tartani”.
A második teendő, hogy észre kell venni: az EU második legerősebb gazdasága lépett ki szervezetből, s ezért nem a briteket kell felelősségre vonni, hanem azt kell megnézni, hogy min is kell változtatni Brüsszelben, az unióban.
A harmadik fontos teendő az, hogy be kell fejezni a hisztériát. A szerződések szerint kell eljárni, és a szabályok szerint egy tagország dolga bejelenteni kilépési szándékát. „Nem helyes a britek nyomás alá helyezése, nem helyes a britek sürgetése. A britek joga eldönteni, mikor jelentik be a kilépési szándékukat” – jegyezte meg Szijjártó Péter.