Az FPÖ és az öxit: Adjátok vissza a hegyeiket?

Ha ősszel nyer a szabadságpárti Norbert Hofer, nyugati szomszédunk jövőre akár ki is léphet az EU-ból.

Május végén aztán egy nagyon hosszú, egészen hétfő késő délutánig tartó „vasárnap estén” kiderült: Van der Bellen alig harminc ezer szavazattal többet szerzett, mint szabadságpárti ellenfele. Főleg a levélszavazatok dobták meg a zöldpárti jelöltet, aki azok nélkül egyértelműen vesztett volna. Ezúttal azonban hétszázezren levélben leadták voksukat már a szavazás napja előtt. Főleg egyetemisták, sokat utazó emberek szoktak ezzel a lehetőséggel élni, azaz nem meglepő, hogy e körben Van der Bellen nyert. Az FPÖ hívei persze azonnal összeesküvésről beszéltek: a „nép jelöltjét” megfosztotta a „bécsi elit” a győzelemtől. Hogy aztán éppen a legelitistább intézmény, az alkotmánybíróság adta vissza a győzelem lehetőségét az FPÖ-nek, nem zavarta meg a hívek elméleteit.

Az FPÖ a második forduló után először még nyugtatni próbálta szavazóit, akik közül egyesek dühükben életveszélyesen fenyegették meg a győztes Van der Bellent. Végül az FPÖ azonban engedett a nyomásnak, és megtámadta az eredményt az alkotmánybíróság előtt. A liberális NZZ.at akkor abban bízott, hogy talán éppen az AB utólagos jóváhagyása fogja lecsendesíteni a kedélyeket. Nem így történt. Az AB nem hagyta jóvá a választást, és a kedélyek nem csendesülnek. Sőt.

Az FPÖ több száz oldalas beadványa – amit a párt egykori igazságügyi minisztere, Dieter Böhmdorfer állított precízen össze – azt kifogásolta, hogy a levélszavazatok összeszámlálásakor nem tartottak be minden formális előírást. Az alkotmánybírák pedig igazat adtak a beadványnak, de maguk is hangsúlyozták, hogy semmiféle csalás nem történt, annak gyanúja sem merült fel. Azaz a választásokat csupán formai szempontok megsértése miatt kell újrarendezni. Például a levélszavazatokat már vasárnap este elkezdték összesíteni, pedig hétfőig várni kellett volna; vagy a részeredményekről vasárnap este már tájékoztatták a türelmetlen sajtót, holott a levélszavazatokról csak egyben lehet felvilágosítást adni a törvény szerint. Az FPÖ olyan tanúkat vonultatott fel, akik arról beszéltek, hogy az adatokat is rosszul vezették fel az összesítésben. Apró részlet, hogy e tanúk mind az FPÖ szavazóköri küldöttjei voltak, azaz ha a párt szerint volt csalás, azt az övéi követték el.

Heribert Franz Köck, a bécsi egyetem jogi karának egykori dékánja a konzervatív Die Pressének írt elemzésében jogi képtelenségnek nevezte a taláros testület döntését: az alkotmány értelmében ugyanis csak választási csalás gyanúja esetén szabad a választást megismételtetni. A bécsi alkotmánybírák azonban egyrészről megállapították, hogy ilyen nem történt, majd mégis érvénytelenítették a voksolás eredményét. A testület elnöke, Gerhart Holzinger szerint azonban éppen az növeli a jogállamba és a demokráciába vetett bizalmat, ha a jogszabály formai előírásait is a legkeményebben betartatják. A volt jogi kari dékán szerint viszont a döntésükkel az alkotmánybírák a jogszabály betűjét és nem szellemét nézték. Ugyanis éppen a döntésükkel mélyítették el – és tették immár alkotmányjogivá is – a politikai válságot, bizalmatlanságot.

Az FPÖ most újra próbálkozhat az államfői poszt megszerzésével, és Norbert Hofernek jó esélye van ezúttal. Tábora egységes, kitartó, dühös, összeesküvés-elméleteiben megerősített, és a brexit miatt eleve optimista.

Van der Bellen sokkal nehezebb helyzetben van. Az idős közgazdász-professzor eleve nem egy küzdő típus, már a tavaszi kampány is láthatóan fárasztotta, a mögötte felsorakozott „másik Ausztria” pedig tényleg csak annyiban ért egyet, hogy nem kér Hoferből. Van der Bellen mögé álltak be a nagykoalíció pártjai (hivatalosan ugyan nem, de a szocdemek elég egyértelműen, a néppártiak közül pedig három volt elnökük is kiállt Van der Bellen mellett), de közben a nagykoalícióval elégedetlen zöld és liberális szavazók is a zöldpárti jelöltre szavaztak. Ám Van der Bellen hiába maga is ellenzéki, Hofer sikeresebben tudja az elégedetleneket megszólítani.

Az FPÖ számára már az óriási siker, hogy a társadalom majdnem fele fogékony az üzeneteire – és ősszel a párt esélyt kaphat arra, hogy ezúttal ő kerüljön hajszálnyi többségbe. A brexit témája, az Európai Unió válsága az osztrák közéletre is kihat. Az FPÖ az osztrák EU-csatlakozás óta a kilépés mellett van, a keleti munkavállalók okozta bérverseny és a menekültek miatti félelem miatt pedig immáron a szocdem munkásság és a néppárti parasztság – az osztrák második köztársaság két alappillére – nagy arányban szavazott át Hoferre.

Hofer mellett azonban olyan liberális rétegek is állnak – noha ők, ahogy már Haider idején, nem szokták nyilvánosan is támogatni az FPÖ-t –, amelyeknek nem lenne érdekük egy osztrák kilépés, egy „öxit”. A keleti olcsó munkaerő ugyanis veszélyes az osztrák őshonos munkások bérére, de kifejezetten jól jön a munkaadóknak.

Norbert Hofer mindenkinek tetszeni akar. A politikus ugyan a kemény szélsőjobboldali miliőből jön – ahol német nacionalistaként Ausztria önállóságát is kétségbe vonta –, de parlamenti alelnökként és államfő-jelöltként sikeresen alkalmazza a jobboldali populizmus fegyverét, a kettős beszédet. Ha sörsátorban van, heccel; ha tévéstúdióban, akkor meg elnézést kér; hogy aztán a sörsátorban megint a „médiaelit” áldozatának állíthassa be magát. Nem tudni ezért, melyik az igazi Norbert Hofer. Az, aki „ma nem szavazna az EU-tagság mellett” (ahogy az ORF-nek nyilatkozta), vagy aki „csak a török csatlakozás esetén tartana referendumot az EU-tagságról” (ahogy az olasz Corriere della Seranak mondta).

Az FPÖ egyelőre tényleg nem akar népszavazást a kilépésről, a párt elnöke, Heinz-Christian Strache csupán „az emberek Európájáról” beszél. De mit jelent ez konkrétan? Nemzetállami tagállami parlamentek felértékelését, az integráció folyamatának lelassítását, a demagóg válaszokat és kampányokat lehetővé tevő közvetlen demokrácia erősítését, a schengeni övezet megszüntetését, esetleg az euróból való kilépést.

A felmérések szerint már most az osztrákok negyvenhét százaléka egy esetleges népszavazáson az EU-ból való kilépésre szavazna. Mivel a brexit vagy Hofer támogatottsága esetében is bebizonyosodott, hogy a jobboldali populista véleményeket alábecsülik a közvélemény-kutatók, nyugodtan állíthatjuk, hogy Ausztria fele (vagy akár már több mint fele) a kilépés mellett van. Ha az FPÖ-t nézzük, akkor megállapítható: szavazóinak több mint nyolcvan százaléka gondolja úgy, hogy az országnak jobb lenne az EU-n kívül. E közegnek pedig éppen nem egy olyan Norbert Hofer felelne meg államfőként, aki elódázna egy EU-népszavazást.

Míg a briteknél a birodalmi mítosz, addig Ausztriában a „svájci mítosz” hat: az FPÖ szerint Ausztria az EU-n kívül egy „második Svájc” lehetne, hegyekkel, semlegességgel, bezárkózással, banktitokkal, csokoládéval, nyugalommal, gazdag turistákkal. Azonban Svájc nem függ annyira a kelet-európai piacoktól, mint az osztrák gazdaság, amely sokat veszítene, ha hirtelen vámhatár lenne Magyarország, Szlovénia vagy Szlovákia felé. Persze a közös piac előnyeiből – mint Boris Johnson a brexit után – az FPÖ is részesedni akar. De ha Brüsszel minden tagállamot engedményekkel futni hagy, a végén már nem marad miben részesedni.

Hofer jól tudja, hogy legalább egymillió osztrák munkahely függ az európai uniós exporttól. Ezért nem ígér egyértelmű kilépést, csupán a keményvonalas hívei felé belengeti ennek lehetőségét is. Egy német televíziós műsorban azt mondta, ad egy év esélyt az EU-nak, hogy megváltozzék – és utána dönt majd arról, ki kell-e lépni. A párt rendezvényein már most a kilépés mellett folyik a kampány, Hofer kifele azonban nem hajlandó világos választ adni az EU-tagság kapcsán.

Az osztrák államfőválasztás nagyban függ attól, milyen feltételekkel, mennyire zűrösen hagyja el – ha egyáltalán elhagyja – Nagy-Británnia az Európai Uniót. Ha Hofer nem mer majd beleállni egy nyílt EU-ellenes kampányba, Van der Bellen rászoríthatja arra, hogy színt valljon. Bent vagy kint? És ezután Van der Bellen az egész választást egyfajta EU-referendummá értelmezheti át.

A zöldpárti politikus azonban az első sajtótájékoztatóján, amit a megismétlésről szóló alkotmánybírósági döntés után tartott, meg sem említette az EU-t. Inkább személyes kiábrándultsága és fáradtsága látszott. Ebben persze megfelelően képviseli az osztrákokat: Ausztria több mint kétharmada – így vagy úgy – már nagyon unja az elnökválasztási kampányt és hercehurcát.