Bulvárlap kérésére csempészett Netanjáhú

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Bild kérte az izraeli miniszterelnököt 2009-ben, hogy csempéssze ki Auschwitz tervrajzait Németországból.

MTI
2016. 07. 06. 10:29

Netanjáhú egy hónappal később az ENSZ Közgyűlésében elmondott beszédében támadta a holokauszttagadó iráni elnököt, Mahmúd Ahmadinezsádot, és az ő álláspontja cáfolatára bemutatta az egyik tervrajzot. „Hamisítványok-e ezek a tervek Auschwitz-Birkenauról, ahol zsidók millióit ölték meg?” – kérdezte az izraeli kormányfő a pulpitusról.

A tervrajzokat később háromszor is kiállították a Jad Vasemben, egy részük bekerült az állandó kiállítás anyagába, a többit most az intézmény archívumában őrzik.

A német hatóságok nem indítottak eljárást a Bild ellen a tervek kicsempészéséért, sőt Angela Merkel német kancellár azt mondta, megindító a Bild kezdeményezése, hogy ajándékba adta őket a Jad Vasemnek.

A Háárec az ügyben megkérdezte a múzeumot, amely úgy válaszolt, hogy a Bild rendezte a tervek tulajdonjogát a német szövetségi archívummal, a Jad Vasem pedig átadta a német levéltárnak a dokumentumoknak egy eredetivel megegyező minőségben készült másolatát, és az intézménynek soha nem volt követelése velük szemben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.