A V4 – Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia – a múltban, amikor ezek az országok be akartak lépni a NATO-ba és az Európai Unióba, jó üzleti márka volt. Amíg voltak közös célok, az időnként igen jelentős politikai eltérések is – például Szlovákiával Vladimír Meciar vagy Lengyelországgal Jaroslaw Kaczynski idején – a háttérbe szorultak – mutat rá a szerző.
Úgy látja, hogy az utóbbi években az egyes visegrádi országok közötti eltérések, amelyek összefüggenek az egyes országok mentalitásával, nagyságával, ambícióival és történelmével, nem csökkentek, hanem inkább növekedtek. Lengyelország, Magyarország és Szlovákia már megérték „az egypárti kormányzást, amely felélesztette bennük a háború előtti vagy a háborús időszakból ismert autokratikus tendenciákat”. Csehországban ilyen helyzet az eltérő múlt, illetve az ország „modernebb” állapota miatt, nem alakult ki – tette hozzá.
Bár a visegrádi politikusok azt állítják, hogy a migránsválságban elfoglalt kompromisszumok nélküli álláspontok miatt hangjuk megerősödött az EU-ban, ez nem felel meg a valóságnak. „A valóságban a négyest olyan csoportként kezelik, amelynek egyre nagyobb problémái vannak a demokráciával, s amelynek tagjai szívesen fogadnak el támogatást az EU gazdagabb országaitól, de elutasítják, hogy szolidárisak legyenek velük. Ezt a tényt bármilyen nagyobb nemzetközi konferencián, ahol nem beszélnek a diplomácia nyelvén, le lehet ellenőrizni” – írja Jirí Pehe.
A politológus úgy véli: bár a cseh politikusok azt állítják, hogy a visegrádi együttműködés hasznos Csehország számára, ennek az ellenkezője az igaz. Nyugat-Európa a cseheket jelenleg ugyanabba a csoportba sorolja, mint azokat az államokat, amelyekben baj van a demokráciával, amelyeknek nincs jó nevük az EU-ban.
„Történelmi szempontból Csehország számára ésszerűbb lenne közép-európaiságát a Nyugat, a német nyelvű szomszédok felé igazítani, mint kelet és észak felé” – zárja eszmefuttatását Jirí Pehe a Právoban.
