Egy német bíróság megtiltotta egy menedékkérő átadását Magyarországnak

Rendszerszintű hiányosságok vannak szerintük.

MTI
2016. 07. 18. 13:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A mannheimi testület közleménye szerint a július 5-én hozott ítélettel egy egyedülálló szíriai férfi ügyében döntöttek, aki 2014-ben érkezett Németországba a többi között Magyarországon keresztül, és menedékjog iránti kérelmet nyújtott be a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalhoz (BAMF).

Magyarország az úgynevezett dublini mechanizmus keretében vállalta, hogy átveszi az illetőt, és lefolytatja a menekültügyi eljárást, ezért a BAMF elutasította a kérelmet, és elrendelte a szíriai férfi kitoloncolását Magyarországra. Azonban a kérelmező a bírósághoz fordult, és az első fokon eljáró sigmaringeni közigazgatási bíróság az idén márciusban hozott ítéletével érvénytelenítette a BAMF döntését. Arra hivatkozott, hogy a felperest a magyar menekültügyi rendszert aktuálisan jellemző „jelentős hiányosságok” miatt az „embertelen, illetve megalázó bánásmód” veszélye fenyegetné, ha átadnák Magyarországnak.

A VGH elutasította a BAMF fellebbezését. Az első fokon hozott ítélet indoklásától eltérően arra hivatkozott, hogy az idegenrendészeti őrizet magyarországi rendszerét nemcsak aktuálisan, hanem már 2014-ben annyira komoly hiányosságok jellemezték, hogy a felperest nem lehetett volna kitenni a menekültügyi eljárásnak, mert annak „jelentős kockázata” fenyegette volna, hogy „önkényesen” őrizetbe veszik, és nem tud hatékonyan védekezni az intézkedés ellen. Továbbá az őrizetesek elhelyezésére szolgáló büntetés-végrehajtási intézményekben a körülmények részben építésügyi, részben higiéniai szempontból „nagyon rosszak” voltak, és a személyzet fellépését „különös keménység és brutalitás” jellemezte 2014-ben, amikor a felperes belépett Magyarországra, majd menedékjogi kérelmet nyújtott be Németországban.

Mindennek alapján megállapítható, hogy a felperesnek a menedékjog iránti kérelem magyarországi benyújtása esetén nagy valószínűséggel azzal kellett volna számolnia, hogy „embertelen, illetve megalázó” bánásmódban lesz része. Ezért ügyében Németország az illetékes, akkor is, ha a magyarországi körülmények időközben esetleg javultak – áll a VGH közleményében, amely szerint a BAMF panaszt tehet a fellebbezés elutasítása miatt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.