Egy pokoli nehéz nő, akiből még több kellene

Theresa May kiszámíthatatlan, konok, politikai víziónak is híján lehet, de biztos pont a brexit káoszában.

És bár Theresa földrajzot, Philip pedig történelmet hallgatott Oxfordban, mindketten bankárként kezdték karrierjüket. Philip May a mai napig a pénzügyi világban dolgozik, Theresa May azonban a Konzervatív Pártban, a politikában találta meg hivatását: egy londoni kerület önkormányzati képviselői helyétől vezetett útja egészen a belügyminiszterkedésig.

No nem azonnal, kábé negyed évszázad alatt.

Bármennyire idillinek tűnik is ez a kapcsolat, – egészségi okokból – nem járt gyermekáldással. Ezért is volt elég durva megjegyzés, amikor riválisa, Andrea Leadsom energiaipari államtitkár a Cameron lemondása miatt megüresedett pártvezetői (és miniszterelnöki székért) folytatott küzdelem hevében egy héttel ezelőtt azt találta mondani, hogy jobb kormányfő lenne, mint Theresa May, „mert én anya vagyok”. (Theresa May nem sokkal korábban beszélt nyilvánosan is arról, milyen volt neki és a férjének azzal szembesülni, hogy nem lehet gyermekük.) Az államtitkár a The Timesnak fejtette ki, hogy szerinte ő szülőként igazán átérezheti, micsoda felelősség országa jövőjéért tevékenykedni, hiszen gyermekei fogják a saját bőrükön megtapasztalni a változásokat.

Leadsom feltehetőleg sokáig bánni fogja mondatát, hiszen meggondolatlan megjegyzése nagyban hozzájárulhatott ahhoz, hogy végül visszalépni kényszerült a párt vezetéséért folytatott küzdelemben: alaposan nekiugrott a sajtó – a konzervatív is. Persze nem mondhatjuk, hogy a politikusnőnek nem volt honnan vennie érveit: a kilépés győzelme miatt csalódottak körében gyakran elhangzott, hogy a fiatalok szava lenne fontosabb, mert ők élhetik meg a folytatást. A megjegyzés ettől függetlenül elég szerencsétlen volt, és az államtitkár e hét hétfőn már bocsánatot is kért, majd kiállt May mellett.

Miután július 11-én Theresa May a kormányon lévő Konzervatív Párt vezetője lett, David Cameron az ilyenkor szokásos ügymenet szerint kormányfői posztjáról is lemondott, amit így May vehetett át.

Leadsom megnyilvánulása után sokak szimpátiáját elnyerhette Theresa May, aki magánéleti kitárulkozásával érzékeltette, hogy nehéz helyzetekben nem összeomlik, hanem kitart, elfogadja, amit a sors számára kimért. Az Európai Unióból kiváló Egyesült Királyság kormányzása során erre a képességére minden bizonnyal szüksége is lesz.

A baloldali The Guardian szerint, amely lap valószínűleg nem sokszor fogja majd dicsérni az új konzervatív miniszterelnököt, May egyenesen természetfeletti nyugalomról tett tanúbizonyságot az utóbbi napokban, ami nem mindennapi a rá váró nehéz feladatok ismeretében. A lap névtelenül idézi az új miniszterelnök „régi barátját”, aki szerint Theresa May csak olyan, mint eddig mindig: nyugodtságát és jókedvét semmi nem tudja megingatni, zaklatottságot sosem lehet látni rajta.

Pedig az eltelt hat év alatt bőven lett volna oka idegeskedésre: ahogy a lap megjegyzi, belügyminiszterként több alkalommal nézett szembe zavargásokkal, részt vett már háborúról szóló döntésben, de Cameron távollétében elnökölte már a kormány Cobra-megbeszélését is (a Cobra a brit kormány rendkívüli helyzetekben – természeti katasztrófák, terrorcselekmények – használt operatív üléstermének elnevezése).

Ezeket a tapasztalatait a nizzai terrortámadást követően nyilván hasznosítani tudja majd, hiszen a merénylet utáni első beszédében máris azt állította, hogy egy jövőbeli terrortámadásnak az Egyesült Királyság területén „nagy a valószínűsége”, és hogy senki se gondolja azt, hogy a Belgiumban és Franciaországban végrehajtott merényletekhez hasonlók nem fordulhatnak elő Nagy-Britanniában is.

May rutinjára nem lehet panasz: a második leghosszabb ideig hivatalban lévő belügyminiszter az Egyesült Királyságban az utóbbi száz évben. Bár Cameron távozását feltehetőleg nem látta előre, és így készülni sem nagyon volt ideje feladatára, úgy tűnik, volt alkalma bizonyítani éles helyzetekben is.

Állhatatossága ugyanakkor kapcsolatban lehet nehezebb természetével is. A tory képviselő, Ken Clarke egyenesen úgy vélte, hogy May „pokoli nehéz nő”.

May asszony viszont mindezt a Daily Telegraphnak adott interjújában úgy kommentálta, hogy hazájának pont hogy még több „pokoli nehéz nőre” van szüksége.

Ez a pokoli nehéz nő kifejezés, amely hamar rajta ragadt, valószínűleg sokat segített Maynek a pártvezetésért folytatott harca során. Hiszen nagyszerűen rájátszik annak a politikai vezetőnek a képére, akivel a konzervatív szavazóbázis még ma is teljes szívvel azonosulni tud – szerencsétlenségére elég régen fordult elő ilyen. A Telegraph, amely a konzervatív választók kedvenc lapja, szerkesztőségi vezércikkében egyértelműen utalt is Margaret Thatcher, a Vaslady örökségére, hozzá hasonlítva Theresa Mayt: „Kenneth Clarke »pokoli nehéz nőnek« nevezte Mrs Mayt. Már állt ilyen az ország élén – és most is erre van szükségünk.”

Ennél egyértelműbb beszéd nem is kell, ráadásul Theresa May ezzel azonnal megnyerte a konzervatív tábor női szavazóit, és valamiféle női öntudatra ébredési hullámot indított el a jobboldalon, amiből még nem tudni, mi fog kisülni.

Persze abban még kollégái is egyetértettek a The Guardian portréja szerint, hogy nem a legkönnyebb együtt dolgozni vele, és néha kifejezetten irritáló tud lenni. May eközben, úgy tűnik, nem nagyon töri magát azért, hogy mások megszeressék. Képviselőtársai csaknem kétharmadának támogatását mégis sikerült úgy elnyernie, hogy a volt kabinetminiszter Eric Pickles szerint nem igazán lehet vele alkudozni.

Tegyél pozícióba, és akkor majd viszonzásképpen én is támogatlak? Szövetségesei szerint May nem így működik: ellene vagy mellette, a döntés szabad, de utóbbi esetben feltétel nélkül kell felsorakozni mögé.

A The Guardian cikkírója úgy látja, a legérdekesebb párhuzam nem is Thatcherrel hozható, hanem Gordon Brownnal, az utolsó olyan szereplővel a brit politikában, aki eléggé uralni tudta a terepet ahhoz, hogy közfelkiáltással miniszterelnökké válasszák. Vallásos családban nevelkedtek mindketten, erkölcsi küldetéstudattal léptek fel, és bebizonyították, hogy vaskézzel tudnak irányítani.

A minden részletre kiterjedő igazgatás iránti vonzalmát persze nem feltétlenül tudja majd kiélni egy egész kormányra nézve May, ugyanakkor hasznára válhat a brexittárgyalások során, hogy valóban kiköveteli magának a megingathatatlan lojalitást. May már biztosan tudja, hogy a fontos döntések meghozatala, az életbe vágó tárgyalások során nem megengedhető a fegyelmezetlenség, a széttartás. Ugyanakkor, teszi hozzá a Guardian, egy dologban biztos különbözik Browntól: nem fogja az ember háta mögött mondani azt, amit nem mondana a szemébe.

Hivatalba lépése után egy nappal máris megalakította új kormányát, és olyan politikusokat hajított ki pár óra leforgása alatt a kabinetből, akik nagy neveknek számítottak a brit belpolitikában.

A Guardian szerint ugyanakkor makacssága ellenére mégsem meggyőzhetetlen politikus: megfelelő érvek hatására politikustársa szerint May is rábírható álláspontja megváltoztatására.

Ami miatt viszont a Guardian szerint kiszámíthatatlan lesz mégis kormányfősége: kevésbé ideológiák vezetik Mayt, mint inkább erkölcsi meggyőződése. Ha morálisan helyesnek érez valamit, azért hajlandó rendkívüli erőfeszítéseket tenni politikai táborának érzékenységétől függetlenül: ezzel a lendülettel ment neki a rendőrségi korrupciónak, vagy tűzte zászlajára az intézményesült gyermekbántalmazás elleni harc ügyét, és konzervatívként is határozottan támogatja az azonos neműek házasságát, valamint hogy a meleg párok is nevelhessenek gyermeket.

És úgy tűnik, May a Munkáspárt területére is betörne: gazdaságpolitikai elképzelései egyes kérdésekben inkább baloldalinak mondhatók. A dolgozók megjelenését támogatja a nagy cégek vezetésében, részvényesi ellenőrzést teremtene a hatalmas menedzseri bónuszok rendszerében. Cameronhoz hasonlóan May is az Unióban való maradást támogatta, ugyanakkor a népszavazás után szokása szerint egyértelműen fogalmazott: a brexit az brexit, a döntés mindenképp kilépést jelent.

Úgy látszik, azoknak a szószólójaként kíván megjelenni, akik anyagi okokból, életkörülményeik romlása miatt voksoltak a kilépésre: a hátrahagyottak érdekében tenne, azokért, akik azért választották a brexitet, mert nem tudják elképzelni, miként lehetne a helyzet rosszabb a jelenleginél. Egyúttal a haveri kapitalizmus ellen, a felemelkedés lehetőségének megteremtéséért indulhat csatába.

Mindeközben a női egyenjogúság harcosai sem lehetnek elégedetlenek vele. Anna Soubry vállalkozásokért felelős miniszter szerint May egyfajta női testvériséget épített ki a konzervatív párton belül: átformálta a jelöltállítási rendszert úgy, hogy több női és kisebbségi képviselő juthasson fontosabb pozícióhoz. Ez megmutatkozik új kormányának névsorán is: a kabinet tagjainak harmada nő.

Ez azonban nem jelenti, hogy a baloldal kedvence lesz. Az egyik első döntése miniszterelnökként az volt, hogy váratlanul megszüntette az energiaügyekért és a klímaváltozással kapcsolatos kérdésekért felelős minisztériumot, és egy új minisztériumnak, az Üzleti, Energiaügyi és Ipari-stratégiai Minisztériumnak adta át feladatait. A környezetvédelmi aktivisták máris fegyverben állnak, annál is inkább, mivel Theresa May korábbi riválisát, Andrea Leadsomot környezetvédelmi miniszternek nevezte ki. Leadsom álláspontját a liberális Independent pedig így foglalta össze: támogatja a rókavadászatot, Nagy-Britannia erdeinek eladása mellett volt, és ellenzi a klímaváltozás elleni intézkedéseket.

A másik egyértelműen vitatott lépése, hogy Boris Johnsont választotta külügyminiszteréül. Őt nem csak a brexit kampánya során játszott szerepe miatt gyűlöli vagy tartja komolytalannak a baloldal: az újdonsült miniszterelnök döntését az európai szocialisták arculcsapásként élték meg.

Hogy honnan hozta rendíthetetlen kötelességtudatát, nem nehéz kitalálni: Hubert Brasier tiszteletes egyetlen lányaként vidéken, Oxfordshire-ben nevelkedett. Fiatalon megtanulhatta így, mit jelent mások szolgálata, ez esetben az egyháztagokért való munkálkodás. Puritanizmusa is leginkább innen eredeztethető.

Egyébként kényelmes középosztályi környezetben nőhetett fel: két évig magániskolában tanult, majd, ahogy említettük, Oxfordban diplomázott.

Vasárnaponként tehát templomba jár, (egészen pontosan, ha csak teheti, a szülőfalujában, Sonningban lévő St Andrew templomba, amely a Londonhoz közeli Berkshire megyében található, ahol Windsor is, a királyi kastéllyal egyetemben) és meggyőződéses keresztény, ez pedig saját bevallása szerint is nagyban meghatározza azt, ahogy a dolgokhoz közelít. Az ottani közélet íratlan szabályai szerint ugyanakkor a nyilvánosság előtt sosem hangsúlyozza vallási meggyőződését. Mint azt a BBC Radio 4 egyik műsorában 2014-ben kifejtette: „helyénvaló, hogy nem kérkedünk ezekkel a dolgokkal itt, a brit politikában”.

Parlamenti mandátumhoz 1997-ben jutott, két évre rá pedig az árnyékkormányban is szerepet kapott. Bár a Daily Mail cikke Theresa May egy barátját idézte, miszerint egész fiatalon még azt tervezgette, hogy ő lesz az Egyesült Királyság első női miniszterelnöke, Thatcher ebben már megelőzte.

Szerda óta viszont másodiknak már biztosan mondhatja magát.

###HIRDETES###