Harcos bevonulás és plagizált beszéd a republikánus konvención

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Melania Trump egy 2008-as Michelle Obama-beszéd részleteit mondta el sajátjaként.

MNO
2016. 07. 19. 5:16

A Trump-elnökség leendő nemzetbiztonsági tanácsadójaként emlegetett Flynn azt fejtegette, hogy a világ elveszítette hitét és bizalmát Amerika vezető szerepében, és a terrorfenyegetettségre hívta fel a figyelmet. A pódiumról arra szólította fel Hillary Clintont, hogy adja fel elnökjelöltségét.

Rudy Giuliani szinte felvillanyozta a közönséget. New York volt polgármester bírálta az Obama-kormányzatot, amely szerinte túlzásba viszi a politikai korrektséget, és kudarcot vallott az iszlám szélsőségesek beazonosításában és veszélyességük felmérésében. Emellett bírálta Clintont a bengázi ügyben tanúsított magatartásáért, kemény szavakkal szorgalmazta a terrorizmus elleni harcot, és kifejtette azt is, hogy szerinte hiba volt megkötni Iránnal az atomprogramjáról szóló megállapodást.

A volt polgármester erőteljesen védelmébe vette Trumpot. Felidézte például, hogy a 2001. szeptember 11-ei terrortámadások idején Trump azonnal segítő kezet nyújtott, és „tette mindezt névtelenül” – mondta Giuliani.

A republikánusok konvenciójának első napján Hillary Clinton is megjelent Ohióban, igaz, nem Clevelandben, hanem Cincinnati városában, ahol egy, a kisebbségiek társadalmi mobilitását szorgalmazó országos szervezet éves konferenciáján szólalt fel.

A demokraták várható elnökjelöltje többek között arról beszélt, hogy szerinte Donald Trump „delegitimálja” az Egyesült Államok első afroamerikai elnökét, Barack Obamát. Hozzátette: Trump összejátszik a fehér felsőbbrendűséget hirdetőkkel, és lenézi a nőket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.