Káosz Törökországban – az első órák

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Lezárták a fő hidakat és a repteret Isztambulban, és kijárási tilalmat rendeltek el.

MNO
2016. 07. 15. 20:21

Egyes beszámolók szerint katonai repülőgépek haladtak át Ankara felett, és lövések hallhatók – írja a BBC. A kormányfő egy katonai csoport „illegális akciójáról” beszélt. Egyelőre nem tudni, pontosan ki képviseli a csoportot.

A Reuters hírügynökség szerint tankokról sugárzott felvételt a török NTV hírtelevízió, amint a páncélosok az isztambuli Atatürk nemzetközi repülőtér felé közelítenek. Információk szerint a török hadsereg lezárta az isztambuli repülőteret, felfüggesztették az összes járatot, és a katonák behatoltak az állami televízió épületébe. Az Iszlám Állam ellen harcoló NATO gépeket is leszállították.

Állítólag egy ideig csak korlátozottan lehetett hozzáférni a Facebook, a Twitter és a YouTube nevű oldalakhoz.

Katonai puccskísérletet hajtott végre a hadsereg egy frakciója Törökországban, de a demokrácia győzedelmeskedni fog – közölte Binali Yildirim török kormányfő. Mozgósították a biztonsági erőket, hogy „megtegyék azt, ami szükséges” – jelentette ki az MTI tudósítása szerint. A kormányfő egyúttal mindenkit nyugalomra intett. A Hurriyet Daily News című lap internetes honlapjának adott nyilatkozatában úgy fogalmazott: „erőink az erővel szemben erőt alkalmaznak majd”.

Az NTV török hírtelevízió által sugárzott beszédében leszögezte: „a parancsnoki láncon kívül” hajtották végre a törvényellenes akciót. Yildirim hangsúlyozta: „a nép által megválasztott kormány hivatalban marad. Ez a kormány akkor távozik, amikor az emberek így döntenek.” Egy elnökségi forrás kijelentette: Törökországban az államfő és a kormány kezében maradt a hatalom, és a politikai vezetés nem fog eltűrni egyetlen kísérletet sem a demokrácia aláásására.

A török hadsereg ugyanakkor közleményt adott ki, amelyben bejelentette, hogy átvette a hatalmat „a demokratikus rend megőrzésének és az emberi jogok védelmének érdekében”.

Recep Tayyip Erdogan szombatra virradóra biztosította a lakosságot, hogy ő még mindig az ország államfője, és arra sarkallta az embereket, hogy tartsanak ki, menjenek ki az utcára.

Erdogan a CNN Türk televízió egyik női riporterének a mobiltelefonjáról nyilatkozott egyenes adásban. Leszögezte: a puccskísérletet a hadseregen belüli kisebb csoport hajtotta végre, és szerinte ez a próbálkozás kudarcra van ítélve. Úgy fogalmazott, hogy egy „párhuzamos struktúra” által bátorított lázadási kísérletről van szó. Hangsúlyozta: erre megfelelő választ adnak majd.

A lakosságot biztosította arról, hogy egyelőre még ő az ország elnöke, és felszólította az embereket, hogy menjenek ki az utcákra, az egész nemzet fogjon össze, tagjai gyülekezzenek a tereken, így adjanak választ a lázadási kísérletre. Jelezte, hogy a felkelők drága árat fognak fizetni a bíróságokon. Bizonyosnak mondta, hogy ez az államcsínykísérlet rövid időn belül befejeződik. A Reuters hírügynökség jelentése szerint Erdogan azt mondta, visszatérőben van a fővárosba, Ankarába.

Recep Tayyip Erdogan államfő jelenleg az ország területén kívül tartózkodik, és biztonságban van – írja a Guardian. A portál szerint az emberek Törökország-szerte kiözönlöttek az utcákra.

Eközben meredek esésbe kezdett a török líra: az amerikai dollárral szemben 5 százalékkal zuhant az amerikai piacon, háromhetes mélységbe.

A Recep Tayyip Erdogan török elnök első számú ellenfelének tartott Fethullah Gülen emigrációban élő muzulmán hitszónokhoz hű katonák hajtották végre a puccskísérletet – közölte a török igazságügyi miniszter.

Erdogan azzal vádolja a Gülen Hizmet (Szolgálat) nevű hálózatát, hogy beszivárog egyebek között a török igazságszolgáltatás és a biztonsági erők soraiba, valamint „párhuzamos államot” épít ki Törökországon belül a hivatalos állami vezetés megdöntésére.

Eközben egy magas rangú török tisztviselő közölte: nem úgy tűnik, hogy a hadseregen belül széles körű támogatottsága lenne a puccsnak. A tisztviselő nem osztott meg további részleteket, de szavai Erdogan azon korábbi nyilatkozatát tükrözték, amely szerint az államcsínyt a hadsereg egy kis frakciója kísérelte meg, és hamarosan véget ér.

John Kerry annak a reményének adott hangot, hogy Törökországban „béke, stabilitás és folytonosság” fog honolni.

Szergej Lavrov sürgette a vérontás elkerülését, és közölte: a felmerülő kérdéseket az alkotmányos kereteken belül kellene rendezni. Emellett óva intette az orosz állampolgárokat attól, hogy további értesítésig kimenjenek az utcára.

A brit külügyminisztérium azt tanácsolta Törökországban tartózkodó állampolgárainak, hogy kerüljék a nyilvános helyeket, és maradjanak éberek, míg a helyzet nem tisztázódik. „Aggódunk az Ankarában és Isztambulban kibontakozó események miatt” – közölték.

Egy uniós forrás a Reutersnek azt mondta: a katonai akció leginkább egy „viszonylag jól hangszerelt” puccsnak tűnik, melyben nem csak egy kisebb csoport, hanem a hadsereg jelentős része részt vesz.

Egyértelműen katonai puccsról lehet beszélni Törökországban – jelentette ki Kaiser Ferenc a Hír TV-ben. A biztonságpolitikai szakértő szerint a török tábornoki kar egy része próbálja magához ragadni a figyelmet, ugyanis alkotmányos kontrollként tekintenek magukra. A szakértő hozzátette: az események súlyosan visszavethetik Ankara Európai Unióval való viszonyát.

„Politikai szempontból az Európai Unió nem ismerhet el legitimnek egy katonai puccsot, ha sikeres lesz. […] Egy sikertelen puccsot követően nagyon kemény megtorlás következik, amit Európa saját, a töröknél jóval demokratikusabb és liberálisabb politikája miatt megint nem szívesen fog látni, tehát Európa és Törökország kapcsolatában ez mindenképpen törést fog okozni” – fogalmazott a biztonságpolitikai szakértő.

Menczer Tamás szerint egyelőre kevés az információ, ezért meg kell várni, hogy mi történik. Mindenkinek azt javasolja, hogy ha külföldre mennek, regisztráljanak a konzuli szolgálaton.

„Amit a magyar állampolgároknak mindenképp javaslok, az az, amit minden esetben el szoktunk mondani: regisztráljanak konzuli védelemért, a konzuli szolgálat honlapján, ez a Konzuliszolgálat.kormany.hu, mert minden esetben, legyen szó akár természeti csapásról, legyen szó terrortámadásról vagy bármi másról, a konzuli szolgálat munkatársai akkor tudnak a leghatásosabban és a leggyorsabban segíteni, hogyha tudják, hogy az adott országban, az adott régióban kik tartózkodnak, hány magyar tartózkodik ott, és hol tartózkodnak” – fogalmazott a szóvivő.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.