Tobias Plate a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta, hogy az Eurodac uniós menekültügyi ujjlenyomat-nyilvántartó rendszer adatai alapján a 27 éves szíriai férfit Bulgáriában és Ausztriában is regisztrálták.
Ezért a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) menedékjogi kérelme elutasítása után felszólította Németország elhagyására, és figyelmeztette, hogy kitoloncolják, ha nem távozik önként. Egyelőre nem ismert, hogy miért nem távolították el az országból – mondta a szövetségi belügyminisztérium szóvivője, rámutatva, hogy a kitoloncolás nem szövetségi, hanem tartományi feladat.
Nem lehet kizárni, hogy az ansbachi robbantás hátterében az iszlamista terrorizmus áll, de azt sem, hogy az elkövető pszichés labilitása vagy a kettő kombinációja – mondta a német belügyminiszter hétfőn Berlinben.
Thomas de Maiziere tájékoztatóján hangsúlyozta, hogy az ügy feltárásában még csak az első lépéseknél tartanak. Az viszont tudható, hogy az ansbachi robbantás és a reutlingeni támadás elkövetőjét is alapos biztonsági ellenőrzés alá vették, amikor az országba érkeztek, és nem találtak terrorista kapcsolatokra utaló jeleket.
Érthető, hogy sokakat elbizonytalanítanak az utóbbi napok eseményei, de „jogállamunk erős” – mondta a miniszter.
Nem kell változtatni a szabadságon alapuló életformán, de „a higgadtság fontos és szükséges erény a mostani hangulatban” – fogalmazott.
Tobias Plate röviddel a tájékoztató után elmondta, hogy időközben sikerült részletesebben feltárni a szíriai férfi ügyében folytatott menekültügyi eljárás tényadatait, amelyek szerint kétszer is hivatalosan figyelmeztették, hogy kitoloncolják Bulgáriába.
Az első figyelmeztetést még 2014 végén adták ki, a másodikat pedig alig két héttel a robbantás előtt, július 13-án.
A szíriai férfi vasárnap este Ansbachban egy szabadtéri koncert helyszíne mellett feltehetően szándékosan működésbe hozott egy robbanószerkezetet, amely a hátizsákjában volt. Az elkövető meghalt, 12 ember megsebesült, hárman közülük súlyos állapotban vannak.