Netanjáhú meglepő módon fordult az izraeli arabokhoz

A miniszterelnök bocsánatot kért egy korábbi kijelentése miatt.

MTI
2016. 07. 26. 8:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Angol és héber nyelven, arab felirattal közzétett beszédének elején a kormányfő emlékeztetett, hogy a legutóbbi választáskor, 2015 márciusában arra figyelmeztette az izraelieket, hogy „arab szavazók özönlenek a szavazófülkékhez”. Kijelentette, hogy noha egy bizonyos politikai pártra utalt, sokakat érthető okból megbántott, és elnézést kért a több mint egy évvel ezelőtt elhangzott szavaiért.

A továbbiakban Netanjáhú hangsúlyozta, hogy büszke az izraeli arabok Izrael sikerében betöltött szerepére, és nagyobb szerepvállalása szólította fel őket.

„Ma arra kérem Izrael arab polgárait, hogy tömegesen vegyenek részt a társadalomban, tömegesen dolgozzanak, tanuljanak, gyarapodjanak” – mondta.

A kormányfő hangsúlyozta, hogy jövőképe szerint „az arab gyerekeknek annak biztos tudatában kell felnőniük, hogy egyenjogú és egyenértékű polgárként mindent elérhetnek Izraelben, a demokráciában, a gazdaságban, a társadalomban”.

„Izrael sokszínűsége és pluralizmusa miatt erős, nem annak ellenére” – vélekedett a miniszterelnök.

„Az ország lakosainak több mint húsz százaléka arab. És máris hihetetlen magasságokba emelkedtek: a legfelső bíróság bírái, parlamenti képviselők, neves szerzők, vállalkozók, IT-cégek tulajdonosai, orvosok, gyógyszerészek” – tette hozzá Netanjáhú.

Netanjáhú szavait az Arab Lista nevű parlamenti tömörülés elutasította. Ajman Ode, a közös arab lista parlamenti frakciójának vezetője az üzenetet „képmutató előadásnak” nevezte, amelynek célja a nemzetközi közösség befolyásolása.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.