Párttá alakult a Pegida mozgalom

Elsősorban azért döntöttek így, mert betiltás fenyegeti a szervező egyesületet.

MTI
2016. 07. 18. 21:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Szászország tartományi fővárosban tartott szokásos hétfő esti Pegida-tüntetésén a mozgalom egyik alapítója, Lutz Bachmann elmondta: főleg azért döntöttek a párttá alakulás mellett, mert betiltás fenyegeti a mozgalmat szervező egyesületet.

A pártot júniusban alakították meg, a neve Szabad Közvetlen-Demokratikus Néppárt (Freiheitlich Direkt-Demokratische Volkspartei – FDDV) – mondta el Lutz Bachmann, akit májusban elítéltek menekültek ellen gyűlöletre uszító bejegyzések miatt, amelyeket egy közösségi portálon tett közzé.

Lutz Bachmann hozzátette, hogy tisztséget nem vállal az új pártban. Szavai szerint továbbra is marad „a Lutz a Pegidától”. A Sächsische Zeitung című szászországi lap online kiadásában megjelent beszámoló szerint azonban az alapításban bizonyára részt vett, erre utal, hogy a párt honlapjának domainjét (internetes azonosítóját) az ő nevére jegyezték be.

A Pegida társalapítója azt is elmondta, hogy a következő szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű pártot támogatják majd, és csak néhány választókörzetben állítanak saját jelöltet.

A Sächsische Zeitung beszámolója szerint nagyjából kétezer ember vett részt a tüntetésen. A Pegida 2014 októberben alakult Drezdában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.