Szír menekült gyilkolt macsétával Németországban

Alig két nap alatt ez a második halálos utcai támadás az országban.

MNO
2016. 07. 24. 16:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A férfi egy bozótvágó késsel rontott rá emberekre a Baden-Württemberg tartományi Reutlingen belvárosában. A támadás halálos áldozata egy nő, a két sebesültről még semmit sem lehet tudni. Beszámolók szerint a helyszínen pánik tört ki.

A rendőrség megerősítette, az elkövető egy 21 éves szíriai menekült, akit őrizetbe vettek. A tájékoztatás szerint nincs arra utaló jel, hogy a támadó másokkal együttműködve követte volna el tettét. Az ügy háttere, a feltételezett elkövető indítéka egyelőre nem ismert.

Egy szemtanú a Bildnek elmondta, a férfi egy kebabosnál támadt rá az emberekre délután fél öt körül – olvasható az Independenten. A szemtanú szerint a támadó teljesen eszét vesztetten viselkedett, egy rendőrségi járőrkocsit is „megkergetett”, kezében a macsétával. Egy autósnak sikerült őt elütnie, a férfi azután mozdulatlanul feküdt a földön – teszi hozzá a szemtanú.

Alig két nap alatt ez a második halálos utcai támadás Németországban.

Péntek este Münchenben kilenc embert agyonlőtt egy 18 éves német–iráni kettős állampolgár, majd végzett magával. A nyomozás első megállapításai szerint ámokfutó volt, tettének nincsenek politikai vonatkozásai.

Mindazonáltal megerősítést nyert, hogy vonzódott korábbi ámokfutásos bűncselekményekhez, így például foglalkozott a norvég Anders Behring Breivik 77 halálos áldozatot követelő támadásával is, és éppen annak ötödik évfordulóján, pénteken hajtotta végre saját vérengzését Münchenben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.