Tizenkilencre emelkedett a Tokió közelében, Japánban kedd hajnalban egy fogyatékkal élőknek otthont adó létesítményben elkövetett késes ámokfutás halálos áldozatainak száma .A feltételezett elkövető a megtámadott egészségügyi intézmény egyik korábbi dolgozója, a 26 éves Uemacu Szatosi – írja az MTI.
Az NHK információi szerint a támadásnak legalább negyvenöt sebesültje is van, közülük 28 ember állapota súlyos. A CNN 26 sebesültről, köztük 13 súlyosról tud, a BBC 25 sérültről és 20 súlyos esetről ír, a The Guardiannél ezek a számok 26 és 20.
A késelő hajnalban rontott be a fogyatékkal élőknek otthont adó létesítménybe egy ablakon keresztül a Kanagava prefektúrában található Szagamiharában. Uemacu február óta dolgozott a létesítményben, ahol tegnap éjszaka még 149 lakó élt, 19–75 év közöttiek, egyharmaduk idős. Az áldozatok 19–70 év közöttiek, tíz férfi és kilenc nő a The Guardian szerint. A hely 222 dolgozója közül a mészárlás idején mindössze kilencen tartózkodtak az otthonban. Egyikük riasztotta a rendőrséget hajnali fél háromkor, és azt mondta: „Valami szörnyűség történik.”
Uemacu a támadás után maga sétált be a rendőrségre hajnali három óra körül véres késsel és véres ruhában, hogy feladja magát. A The Telegraph vérrel borított konyhakésekről és más típusú késekről tud. A rendőrség hivatalosan emberöléssel gyanúsította meg.
A CNN azt is írja, a kormány részéről már megerősítették: a mészárlásnak – amely egyike a legsúlyosabbnak a második világháború óta – nincsen köze az Iszlám Államhoz.
Ezt támaszthatja alá az is, hogy az Aszahi Simbun című japán napilap tudósítása alapján a támadó a rendőrség tájékoztatása szerint azzal indokolta tettét, hogy „meg akarja szabadítani a világot a fogyatékkal élőktől”. A The Guardian szerint azt mondta: „én tettem”, hozzátéve: „jobb, ha a fogyatékos emberek eltűnnek”.
A helyi rendőrség szerint a gyanúsított februárban erről még levelet is küldött politikusoknak.