Tizennégy fejbe lőtt holttestet találtak Bengáziban

A holttesteket egy szemétlerakóba hajították.

MTI
2016. 07. 22. 18:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az al-Vaszat című líbiai híroldal pénteken arról számolt be, hogy a hátrakötözött kezű holttesteken kínzás és fejlövések nyomait fedezték fel. Kobler arra szólította fel a líbiai hatóságokat, hogy vizsgálják ki a bűncselekményt.

Eközben a káoszba süllyedt észak-afrikai országban folytatódnak az összecsapások. Az ENSZ közvetítésével létrejött egységkormány és az ország keleti részén, Tobrukban berendezkedő, Halifa Haftár tábornokhoz hű kormány erői egymással versengenek azért, hogy melyikük űzi ki elsőként Szirtből az Iszlám Államot.

A líbiai egységkormány csapatai pénteken arról számoltak be, hogy az Iszlám Állam ötven fegyveresének életét követelő, előző esti összecsapásokat követően sikerült beljebb nyomulniuk Szirt belvárosában. A többnyire a nyugati Miszrátából származó harcosok három autóba rejtett robbanószerkezet működésbe lépését akadályozták meg, és ártalmatlanná tettek egy páncélozott járművet is.

A miszrátai kórház adatai szerint az összecsapásokban az egységkormányhoz hű erők 22 harcosa meghalt, további 175-en megsebesültek.

Az egységkormányhoz hű erőknek májusban rövid időn belül sikerült jelentős eredményeket elérniük a kelet-líbiai településen, azóta azonban az orvlövészek, az öngyilkos merénylők és az utcákon elhelyezett aknák miatt megtorpanásra kényszerültek. A májusi offenzíva megindítása óta a líbiai erők közül több mint háromszázan vesztették életüket, több mint 1300-an sebesültek meg.

Szirt tavaly került az Iszlám Állam teljes ellenőrzése alá, elvesztése óriási veszteség lenne a terrorcsoport számára, mert Szírián és Irakon kívül ez a legfontosabb bázisa.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.