Ankara szerint etnikai tisztogatást hajt végre az YPG

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Washington elfogadhatatlannak tartja a török erők és a felkelők közti összecsapásokat.

MTI
2016. 08. 29. 11:10

Hozzátette, hogy „az amerikai erők nem vesznek részt ezekben a harci cselekményekben, azokat nem egyeztették az Egyesült Államokkal, és nem is támogatjuk azokat“.

„Minden fegyveres szereplőt arra kérünk, hogy vonuljon vissza ( ), az Egyesült Államok aktívan elkötelezett az ilyen konfliktusok megszüntetésében, valamint a továbbra is halálos és általános fenyegetést jelentő Iszlám Állam elleni erőfeszítések összehangolásában” – tette hozzá McGurk.

Törökország és a vele szövetséges szíriai lázadók vasárnap ellenőrzésük alá vontak egy kurdok ellenőrizte területet Észak-Szíriában.

A török hadsereg szerdán indította el az Észak-Szíriára kiterjedő Eufráteszi pajzs nevű hadműveletét, amelynek célja, hogy elűzzék az IÁ fegyvereseit a határ térségéből, egyúttal megakadályozzák a kurd milíciák előrenyomulását.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) civil aktivistahálózat szerint a lázadók – amellett, hogy elfoglalták Dzserablúszt az IÁ-tól – annak környékén 21 várost és falut is elfoglaltak az Egyesült Államok támogatta és az YPG vezette Szíriai Demokratikus Erőktől (SDF). Egy másik aktivistahálózat, a Helyi Koordinációs Bizottságok úgy tudja, hogy az Ankara támogatta szíriai lázadók vasárnap este óta újabb hét falut foglaltak el.

Az OSDH szerint a harcokban meghalt 35 falusi civil. Törökország tagadja, hogy civilek meghaltak volna, szerinte 25 kurd fegyveres halt meg légicsapásokban. Ötvenhét légicsapást hajtottak végre az SDF 16 hadállása ellen az utóbbi 24 órában – tette hozzá egy meg nem nevezett török katonai forrás. A török hadseregnek mintegy 50 harckocsija és több száz katonája hatolt be Szíriába – jegyezte meg az AFP.

A Népvédelmi Egységek (YPG) kurd milícia harcosait az Egyesült Államok támogatja az IÁ ellen Szíriában folytatott harcban. A NATO-tag Törökország azonban a YPG-t a betiltott és a török kormány ellen három évtizede harcoló Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) meghosszabbított karjának tartja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.