Földrengés: a városok mielőbbi újjáépítését sürgeti Renzi

Számos összeomlott épület miatt bűnvádi eljárást indítottak.

MTI
2016. 08. 29. 15:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amatrice polgármestere elutasította a vádakat, hangsúlyozva, hogy az építési engedélyeket nem az ő hivatala adta ki, hanem a megyei és tartományi illetékesek. Az epicentrum Accumoli harangtornya az utóbbi években végzett stabilizáló beavatkozások ellenére is összedőlt egy családot temetve maga alá. A térségben található Norcia városában az 1997-es földrengés után minden épületet földrengésbiztossá tettek, és most alig keletkezett kár.

A földrengés legutóbbi halálos áldozatát, egy nőt a Róma Szálloda romjai alól emelték ki vasárnap éjszaka Amatricében. Az utórengések folyamatosak, az utolsó nagyobb, 3,6-es erősségű hétfő reggel rázta meg Accumoli térségét.

A 290 halálos áldozat közül harmincöttől szombaton a megyeszékhely Ascoli Piceno sportcsarnokában vettek végső búcsút. Kedden nem Amatricében, hanem Rieti repülőterén lesz a további áldozatok búcsúztatása.

Olaszországban már mintegy tízmillió eurót gyűjtöttek össze magánszemélyek felajánlásával a földrengés sújtotta települések megsegítésére. Torinó egyik terén vasárnap az Amatrice városáról ismert amatriciana tésztát főztek: minden tál spagetti egy euróval támogatta az újjáépítést. A torinóiak tömött sorokban álltak az amatriciánáért.

Átfogó segélycsomagot szavazott meg rendkívüli ülésén a bukaresti kormány a földrengésben meghalt román áldozatok családtagjai és a román sérültek számára. A 11 román áldozat közül hetet Romániában akarnak eltemetni a hozzátartozók: hamvaikat hétfőn indították útnak Olaszországból, a repatriálás költségeit pedig a bukaresti külügyminisztérium tartalékalapjából fedezik.

A segélycsomag részeként gyorssegélyben részesítik az áldozok családtagjait, azokat a gyámokat, akiknek a gondjaikra bízzák az földrengés nyomán árván maradt gyermekeket. A román állam emellett átvállalja azoknak a katasztrófában megsérült románoknak a kórházi kezelési költségeit, akik nem  rendelkeznek biztosítással, és lakhatási támogatást nyújt azoknak a román családoknak, amelyeket a természeti csapás megfosztott otthonuktól. Dacian Ciolos kormányfő anyagi támogatást ígért azoknak az Olaszországban dolgozó román állampolgároknak is, akik a földrengés nyomán hazatelepülnének Romániába.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.