Turistahajó és motorcsónak ütközött össze a görög fővároshoz közeli Ejina sziget partjainál kedden. Legalább hárman meghaltak és négyen megsérültek a szerencsétlenségben a parti őrség tájékoztatása szerint – számolt be a helyi média.
A sétahajón tizenöt-húszan tartózkodhattak, ők Ejina egyik délnyugati falujából indultak egy közeli lakatlan szigetre, Monira. Azt egyelőre nem tudni, hogy a motorcsónakban hányan utaztak, illetve hogy milyen nemzetiségűek voltak az érintettek. A vízből egyelőre három holttestet emeltek ki, többeket sikerült kimenteni. A baleset részleteiről sem sokat tudni egyelőre, mivel a hatóságok inkább a túlélők keresésére koncentrálnak.
A mentésben két járőrhajó és egy helikopter vesz részt, valamint egyéb, magántulajdonban lévő hajók is igyekeznek segédkezni.
Ejina Athéntől mindössze mintegy negyven kilométerre található, ezért népszerű kirándulócélpont a helyiek és a turisták körében egyaránt, a hajóforgalom jelentős. Moni pedig egy aprócska földdarab a sziget szomszédságában, amelyet főleg szarvasok és pávák laknak. Homokos tengerparti sávja miatt is közkedvelt a kikapcsolódni vágyók között.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!