Hőst faragnának Milosevicből

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A szerb kormányon belül is feszültséget keltett a szocialisták kezdeményezése.

Pataky István
2016. 08. 17. 12:04

A szocialisták álláspontjával egyébként Aleksandar Vucic miniszterelnök sem ért egyet. Tegnap az esetleges szoborállítással kapcsolatban azt nyilatkozta, esze ágában sincs a kilencvenes években élni, kizárólag Szerbia jövőjéért dolgozik. A Karadzic elleni hágai ítéletre vonatkozóan a szerb kormányfő csak annyit mondott, hogy nincs ideje ilyen dolgokkal vesződni, mert Szerbiával és annak fejlesztésével van elfoglalva. Belgrádi sajtóértesülések szerint Vucic ennél jóval keményebben fogalmazott a legutóbbi kormányülésen, ahol élesen bírálta a szocialista tárcavezetőket, amiért Miloseviccsel kapcsolatos felvetéseikkel ártottak Szerbia nemzetközi megítélésének. A miniszterelnök külön kifogásolta, hogy mindezt éppen Joe Biden amerikai alelnök vizitje előtt néhány nappal tették a koalíciós partner miniszterei. A Danas című napilap közben úgy tudja, Jadranka Joksimovic európai integrációval megbízott tárca nélküli miniszter váltja Dacicot a külügyminiszteri poszton.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.