Műemlékrombolásért 30 év?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Hágában vonják felelősségre a mali iszlamista lázadót.

Ruzsbaczky Zoltán
2016. 08. 23. 9:50

Indiában, 1992-ben hindu szélsőségesek az 1500-as években épített Babri-mecsetet rombolták le annak érdekében, hogy a helyén saját vallási szentélyt építhessenek, Kambodzsában pedig a hetvenes években kitört polgárháború alatt fosztottak ki ősi templomokat.

Az ICC a mali eseményeket 2012 óta vizsgálja, tuareg lázadók ekkor foglalták el az ország északi részét, ahol szigorú iszlám törvénykezést vezettek be. A rá következő évben viszont a franciák által segített kormányerők vissza tudták szorítani a felkelőket.

Noha az ICC korábban még nem vont senkit felelősségre kulturális örökség megsemmisítéséért, a jugoszláv háborús bűncselekményeket vizsgáló, szintén hágai törvényszék annak idején vizsgálta az egyaránt UNESCO-listán szereplő Mostar és Dubrovnik bombázását, az ügyben több egykori politikust és katonai vezetőt is elítéltek.

Al-Mahdi egyébként az első iszlamista vezető, aki tetteiért a büntetőbíróság előtt kénytelen felelni, egyben az első olyan vádlott, aki elismerte bűnösségét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.