Újabb rakétakísérletet hajtott végre Észak-Korea

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A phenjani rezsim korábban „megelőző nukleáris csapással” fenyegetőzött.

MTI
2016. 08. 24. 6:30

Phenjan újabb rakétatesztje után tiltakozását fejezte ki az észak-koreai nukleáris program ellen a tokiói látogatáson lévő kínai külügyminiszter, Vang Ji szerdán.

„Szóba kerültek a legújabb fejlemények a Koreai-félszigeten – mondta Vang a sajtónak a japán és dél-koreai kollégájával folytatott megbeszélések után. – Kína ellenzi az észak-koreai nukleáris fejleményeket és minden feszültségkeltő lépést” – tette hozzá.

„Kína tiltakozik az ENSZ Biztonsági Tanácsa 2270-es határozatának bármiféle megsértése miatt” – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Vang.

A 2270-es határozatot egyhangúlag fogadta el a BT március 2-án a Washington és Peking közötti hosszas és bonyodalmas tárgyalások eredményeként. A határozat a korábbinál keményebb szankciókat helyezett kilátásba a phenjani rezsimmel szemben, ám ezek sikere nagyrészt az Észak-Korea kitartó támogatójának számító Kínán múlik.

Kisida Fumio japán, Jun Bjung Sze dél-koreai és a kínai külügyminiszter jelenleg háromoldalú tárgyalásokat folytat Tokióban országaik kapcsolatáról, amelyet felségterületi viták terhelnek. A három tárcavezető közösen felszólította Phenjant arra, hogy tartózkodjon az „újabb provokációktól”.

A japán külügyminiszter a tokiói tárgyalásokon azt mondta, hogy a három ország javítani kívánja együttműködését Észak-Korea ügyében. Mint Kisida hozzátette, különösen a nemzetközi közösséget szeretnék arra ösztökélni, hogy alkalmazza a BT által Phenjan ellen hozott szankciókat.

Phenjan eddig négy nukleáris kísérletet és több rakétatesztet hajtott végre erőfitogtatásként.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.