A külügyi tárca vezetője egyben óva intett azoktól az erőfeszítésektől, amelyek az EU jelenlegi struktúrájának fellazítását célozzák.
Steinmeier dán kollégájával, Kristian Jensennel való tanácskozását követően nyilatkozott. Rámutatott: a hatályos EU-szerződések átalakítása hosszadalmas és bonyolult tárgyalásokat eredményezne, amelyek sehová sem vezetnének. „Nincs meg a szükséges tekintély ahhoz, hogy megtegyük a következő nagy integrációs lépést, miután az Egyesült Királyság a távozásra szavazott, és alapul véve azt, amit más uniós tagállamoktól hallunk. A szerződések megváltoztatása pedig hosszadalmas tárgyalásokba bonyolítana minket, amelyek végül a semmi közepére vezetnének minket” – jelentette ki Steinmeier.
Ehelyett az EU-tagállamoknak azokra a területekre kellene összpontosítaniuk, amelyek nagy jelentőséggel bírnak és amelyekről az unió korábban képtelen volt egyezségre jutni: így a migráció, a magas munkanélküliség a fiatalok körében, valamint a biztonság kérdésében.
Kristian Jensen egyetértett német kollégájával, hogy nincs itt az ideje az integráció elmélyítésének. „Jelenleg nem szeretnénk egy olyan EU-t, amely hatalmas lépést tesz előre az integrációban. Több integráció helyett jobb integrációt szeretnénk” – mondta a dán politikus újságíróknak. Például az EU-vezetők régóta egy energiaunió létrehozásáról beszélnek, de nem történtek ez irányba konkrét lépések – tette hozzá.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!