Tudjuk, amennyiben okot adnak rá, az Európai Unió feloldja az Oroszországgal szembeni szankciókat. Ha Ukrajna nem teljesíti a sokat ígért gazdasági, politikai reformokat, végignézheti, ahogy Moszkva felszabadul a szorítás alól. Minimum öt olyan uniós ország van, amelynek már régen elege van a szankciókból. Erről Joe Biden beszélt a Külkapcsolatok Tanácsa nevű tekintélyes külpolitikai kutatóintézet New York-i rendezvényén. Az amerikai alelnök figyelmeztette Petro Porosenko ukrán elnököt, figyeljen oda, ha kútba esik a minszki megállapodás, a kudarcért ne Ukrajna legyen a felelős. – Meg kell érteni, mindenki hajlik arra, hogy az áldozatot hibáztassa, ezért inkább szedjék össze magukat – tette hozzá, és elismerte, a válság kezdete óta heti két-három órát telefonál az ukrán vezetőkkel. – Van Európában egy erős ösztön, amely azt mondja: mielőtt (Porosenko) elnök lett, ez úgyis az oroszoké volt. Hát mi értelme ennek az egésznek? Minek tartatják fenn velünk a szankciókat? – magyarázta Biden. Az alelnök egy nappal korábban az ENSZ-ben találkozott Porosenkóval, akit sürgetett, teljesítsék az energiaiparban és az igazságügy területén ígért reformokat. Biden ugyanakkor nem zavartatta magát, és bejelentette, teljesültek a feltételek egy harmadik, az Egyesült Államok által Ukrajnának nyújtott egymilliárd dolláros hitelgaranciára.
Retorzió
A nemzetközi védelem alatt álló intézmény elleni támadás, a választójog gyakorlásának előre megfontolt erőszakkal párosuló akadályozása és az orosz zászló gyalázása címén indított eljárást az orosz nyomozó bizottság azok ellen, akik szeptember 17-re virradóra petárdákkal lőtték a kijevi orosz nagykövetség épületét, 18-án pedig akadályozták azokat, akik a külképviseleten akarták leadni szavazatukat az orosz parlamenti választások alkalmából. (MN)
Biden szavait Moszkvában úgy értelmezték, hogy ezzel valójában nem Ukrajnának akart segíteni, hanem fenntartani a Moszkvára nehezedő nyomást. Mint a külügy szóvivője, Marija Zaharova fogalmazott, Washington csak azt akarja elérni, hogy ehhez az eszköz számára továbbra is fennmaradjon, s Kijev naponta háromszor elismételhesse a szankciók fenntartásának fontosságát. Mások szerint az alelnök a szankciókkal szemben növekvő európai elégedetlenségre figyelmeztetett, és a fenntartásukhoz együttműködési készséget kért Ukrajnától. De van olyan vélemény is, miszerint szavaival inkább már a szankciók feloldása miatti felelősséget akarta előre Kijevre hárítani.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!