– A daytoni status quo megbonthatatlan?
– Erről nagyon sok beszélgetés folyik, de borzasztóan bonyolult az ország belső dinamikája és a vele kapcsolatos nemzetközi álláspontok is. Nagy felelőssége van a boszniaiaknak és azoknak, akik ezt a helyzetet előidézték. Eközben egyre több problémával állunk szemben, mint például a radikális iszlám csoportok kiképzése, tagok toborzása. Bosznia és Koszovó a lakosság arányához mérten a két legelső ország, ahol a legtöbb ilyen személyt tudják toborozni.
– És minderre mi az európai válasz?
– Már kigyúlt a piros lámpa, de a radikalizációval foglalkozó stratégiák még nagyon kezdeti szinten állnak. Majd egy pillanatban rá fognak jönni arra is, hogy nemcsak azokkal a régiókkal kell foglalkozni, ahol ez a jelenség nyilvánvaló, hanem körül kell nézni kicsit nagyobb körben is. Például a szerbiai Szandzsák területére is figyelni kell.
– Szerbia és Koszovó viharos viszonya befolyásolhatja még a szerb uniós csatlakozást?
– Maga a tény, hogy a két fél leült egymással beszélgetni, olyan dolog, amelyre évekkel ezelőtt nem számíthattunk. Ám az világos, hogy az uniós külügyi szolgálat aktív beavatkozása nélkül ez nem menne. Ígéretes a folyamat, támogatni kell, annak ellenére, hogy az sem biztos, hogy a végén Szerbia majd elismeri Koszovót. De onnan is közelíthetünk, hogy öt EU-tagállam még mindig nem ismerte el Koszovó függetlenségét.
– És nyom annyit a latban a beígért EU-tagság, hogy Szerbia mégis elismerje Koszovót?
– Erre most nem tudok válaszolni, mert az EU-tagság ebben a pillanatban egyáltalán nem vonzó. Azt kell látni, hogy a nyugat-balkáni országokban sorra olyan pártok nyernek, amelyek legalább formálisan támogatják a csatlakozást. Ám az EU-nak nem nagyon van kedve bővíteni, és a balkáni politikai vezetők se sietik el. Ezek az országok tettetik a reformokat, az EU pedig tetteti a bővítési ígéreteket. Mostanra beállt egy olyan helyzet, ahol mindkét fél érdeke, hogy a folyamat minél jobban elhúzódjon. A régióban is megfigyelhető, hogy egyre jobban autokratikus eszközökhöz nyúlnak a kormányok, mindenki a saját kis királyságát rendezi be úgy, ahogy neki megfelel. Amit kell, teljesítik az unió felé, de most nem nagyon sietős a dolguk.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!