A tárca rámutatott: a tárgyalásokon jó eredményeket értek el, akkor is, ha még nincs áttörés a közös nyilatkozat tartalmára vonatkozóan. Szeptember 1-jén tartották Berlinben a tárgyalások második fordulóját.
A Der Spiegel című német hetilap szombati száma szerint a tárgyaló feleknek sikerült megállapodniuk egy egyetértési nyilatkozat (Memorandum of Understanding) utolsó részleteiben is. Eszerint Afganisztán a korábbiakhoz képest jóval egyszerűbb eljárással fogadná vissza azokat az állampolgárait, akiknek menedékkérelmét a német hatóságok elutasították, illetve azokat, akik önként térnének vissza hazájukba. Az afgán tárgyalási küldöttség emellett beleegyezett abba is – írja a lap –, hogy különjáratokkal, egyszerre legfeljebb 50 fős kontingensekben szállítsák vissza az embereket a közép-ázsiai országba.
Berlin ugyanakkor arról biztosított mindenkit a dokumentumban, hogy figyelembe veszi a kitoloncolásoknál a visszatérőkre, különösen pedig a nőkre és fiatalkorúakra leselkedő veszélyeket. A Der Spiegel úgy tudja, hogy a tárgyalások elején az afgán tárgyaló fél közel kétmilliárd eurót (620 milliárd forintot) követelt a visszatérők befogadásához. Németország ezt elutasította és rámutatott, hogy a közép-ázsiai ország évente 430 millió euró (133 milliárd forint) segélyt kap – derül ki a lapból.
Szaid Huszein Alemi Balkhi afgán menekültügyi- és visszatelepítési miniszter még áprilisban úgy nyilatkozott, hogy küszöbön áll a megállapodás Németországgal az illegális bevándorlók visszatelepítéséről. A tárcavezető akkori információi szerint tavaly 250 ezer afgán keresett menedéket külföldön. Közülük mintegy 180 ezren Európát, azon belül is elsősorban Németországot választották.
Pénteken számoltunk be róla, hogy a bajor belügyminiszter szerint akár a háborús zónákba is vissza kellene toloncoltatni azokat a migránsokat, akiknek nem fogadták el a menedékkérelmüket.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!