Dolgozók százait bocsátotta el a török munkaügyi minisztérium

Két hónap alatt mintegy 100 ezer embert menesztettek vagy függesztettek fel állásából.

MTI
2016. 09. 22. 11:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A török vezetés az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónokot és az általa kiépített hálózatot teszi felelőssé az összeesküvésért. Az incidens óta a mozgalom tagjai és támogatói ellen országszerte nyomozások kezdődtek. A vizsgálatok a haderő mellett főként a rendőrséget, a csendőrséget, a parti őrséget, az igazságügyet, az oktatást, az egészségügyet és a médiát érintik. Törökországban két hónap alatt mintegy 100 ezer embert menesztettek vagy függesztettek fel állásából.

Müezzinoglu elmondta: 319 ember esetében továbbra is zajlik az eljárás, 383 főt pedig visszahelyeztek munkakörébe.

A miniszter korábban jelezte: a tárca a közeljövőben az 1984 óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű terrorszervezetre vonatkozóan is elindítja az átvilágítási folyamatot.

A török biztonsági erők és a PKK között két és fél év fegyverszünet után 2015 júliusában újultak ki a harcok Délkelet-Törökországban, az összecsapásokban azóta a biztonsági erők közel 700 tagja és több mint 7000 kurd lázadó vesztette életét.

Napközben elfogatóparancsot adtak ki az egyik isztambuli bíróság 100 alkalmazottja ellen. A gyanúsítottak állítólag kapcsolatban állnak Gülen hálózatával. A rendőrség a rajtaütés során néhányukat már előállította, valamint átvizsgálta az érintettek irodáit és számítógépeit.

A görög menekültügyi hivatal első fokon elutasította a törökországi puccskísérlet után Görögországba szökött nyolc török katona egyikének menedékkérelmét – mondta el a dezertőrök ügyvédje.

A görög hatóságok emellett „megtagadták két másik katona kérelmének megvizsgálását”, mert elégtelennek találták indoklásukat, „a többi öt esetében pedig még várjuk a döntést” – jelezte Sztavrula Tomara ügyvédnő.

Az ügyvéd szerint csütörtökön a bíróság „légből kapott következtetések miatt” utasította el egyik ügyfele kérelmét. Tomara szerint a görög hatóságok arra hivatkoztak, hogy a szökevény részt vett a Recep Tayyip Erdogan török elnök hatalmának megdöntésére tett július 15-ei sikertelen kísérletben.

A törvény szerint a férfi tizenöt napon belül fellebbezhet a döntés ellen, és Tomara jelezte, hogy ezt meg is teszik. Az ügyvédnő emellett kérni fogja a hatóságokat, hogy vizsgálják felül a két másik katona ügyében hozott döntésüket.

A katonák tagadják, hogy részt vettek volna a sikertelen puccskísérletben, és elmondták: azért nem akarnak hazatérni, mert Törökországban veszélyben van az életük. Ankara a nyolc szökevény kiadatását követeli Görögországtól, de Athénnak előbb döntenie kell menedékkérelmükről.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.