Ferenc pápa: Isten nevében ölni sátáni

„Jacques Hamel mártír, és a mártírok boldogok.”

MTI
2016. 09. 14. 7:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egyházfő elmondta: szeretné, ha ezt minden vallási felekezet kimondaná.

A vatikáni Szent Márta-házban bemutatott misén Rouenból nyolcvanfős zarándokcsoport vett részt.

A nyolcvanhat éves roueni papot július 26-án éppen mise közben ölték meg a magukat az Iszlám Állam nevű terrorszervezet harcosainak kikiáltó észak-afrikai támadók, elvágták a torkát. A két támadót a rendőrök agyonlőtték.

„Ma is vannak keresztények, akiket kínoznak és elvágják a torkukat, mert nem tagadják meg Krisztust. Jacques atya is az ilyen vértanúk közé tartozik” – mondta Ferenc pápa homíliájában.

Hamel atyáról Róma püspöke elmondta: jó ember volt, szelíd és testvéri, aki a békét kereste.

„Jacques Hamel mártír, és a mártírok boldogok. Imádkozzunk érte, hogy adjon számunkra békét, testvériséget és bátorságot, hogy kimondjuk az igazságot, hogy Isten nevében ölni sátáni” – szögezte le Ferenc pápa.

A Vatikán korábbi bejelentése szerint a katolikus egyházfő szeptember 24-én fogadja a szintén júliusi nizzai terrortámadás halálos áldozatainak rokonait is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.