Grabar-Kitarovic: Nincs vesztegetni való idő

Az államfő kiemelte: nem enged semmilyen ultimátumnak, amely nyugtalanítaná az állampolgárokat.

MTI
2016. 09. 12. 16:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államfő ezzel feltehetően arra célzott, hogy Bozo Petrov, a választásokon harmadik helyen végzett Híd Függetlenek Listája (Most) párt elnöke garanciát kért azoktól, akik a kormányalakításhoz pártja segítségét kérik. Petrov öt napot adott a vezető pártoknak, hogy elfogadják pártjának korábban megfogalmazott követeléseit.

A köztársasági elnök szerint az alacsony – 52 százalékos – részvételi arány egyfajta figyelmeztető üzenet volt a szavazók részéről.

„A megválasztott parlamenti képviselőknek felelősségteljesebben kell végezniük munkájukat, hogy visszaszerezzék az emberek bizalmát” – hangsúlyozta. Emellett bejelentette, hogy amint megkapja az országos választási bizottság hivatalos jelentését, megkezdi a konzultációkat a kormányalakításról a parlamentbe bejutott pártokkal.

Mint fogalmazott, nincs idő politikai fondorlatokra, „tehetséges és határozott vezetésre van szükség”.

Elégedettségét fejezte ki a kampánnyal kapcsolatban, amely szerinte néhány elfogadhatatlan kijelentésen túl nem volt megosztó.

„A jelenlegi kampány erőteljes, demokratikus előrelépésnek számít, mert az egzisztenciális kérdésekről szólt, és nem a megosztottságra helyezte a hangsúlyt” – húzta alá.

Az államfő külön gratulált a Horvát Demokratikus Közösségnek (HDZ), amely relatív győztese lett az előre hozott választásoknak. Grabar-Kitarovic várhatóan Andrej Plenkovicot, a HDZ miniszterelnök-jelöltjét bízza majd meg a kormányalakítással, amennyiben az rövid időn belül össze tudja gyűjteni a kabinet megalakításához szükséges 76 szavazatot.

A választási eredmények százszázalékos feldolgozottsága alapján a HDZ a diaszpóra képviselőivel együtt 61, az SDP irányította koalíció pedig 54 mandátumot szerzett vasárnap a 151 tagú törvényhozásban. Így sem a HDZ, sem az SDP nem tud önállóan kormányt alakítani, mivel egyikük sem tudott elegendő szavazatot begyűjteni. A tavaly november 8-i választásokon a két nagy párt fej fej mellett végzett, és egyaránt 56 mandátumot szerzett. A HDZ csak a parlamentbe akkor újonnan, proteszt pártként bekerült Híd segítségével tudott kormányt alakítani, ám a két párt közötti nézetkülönbségek végül Tihomir Oreskovic technokrata kormányfő elleni bizalmatlansági indítványhoz, illetve kormányának bukásához vezettek.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.