„Európa nem válik egységes állammá, nem is szabad, hogy egységes állammá váljon” – jelentette ki Juncker az EP strasbourgi plenáris ülésén felszólalva, aki azt is leszögezte: „nem vagyunk nihilisták”.
Felszólalásában úgy vélte, hogy a tagországok kormányai túl gyakran a kizárólagos nemzeti érdekeket részesítik előnyben, ez pedig megnyitja az utat a populizmus előtt, amely ellen fel kell lépni. „A populizmus semmilyen problémát nem old meg. A populizmus problémákat okoz” – mondta.
„Nincs minden rendben, az Európai Unió legalább részben egzisztenciális válságban van” – hangoztatta Juncker, aki szerint döntő fontosságú a következő 12 hónap, ha le akarjuk küzdeni az utóbbi hónapokban kialakult megosztottság Európa keleti és nyugati fele között.
A bizottság elnöke kijelentette, az Európai Unió nem engedheti meg magának, hogy a tagállamok katonai képességeitől függjön, a közös katonai erő megteremtésén kell dolgozni, és az ennek megteremtését célzó erőfeszítések összehangolására létre kell hozni egy szervezetet.
Európa képes lenne közös haderőt felállítani, főleg hogy a projekt ellen korábban ágáló britek kilépnek az unióból, de annak, hogy a katonák csak a határon álljanak, semmi értelme. A legtöbb tagállam még NATO-kötelezettségeit sem teljesíti, Európában nincs az Egyesült Államokhoz hasonló vezér, és ugyan a lisszaboni szerződésben ambiciózus célokat tűztünk ki, ezeket sem valósítjuk meg. A szakértő szerint mindenekelőtt el kell dönteni, ki irányít, ki ad pénzt és hol legyen a központ – olvassa el az Mno.hu cikkét!
Szerinte ennek a katonai erőnek a NATO-t kiegészítve kellene működnie. „A több európai védelem nem szabad, hogy kevesebb NATO-védelmet jelentsen” – mondta.
A bizottság elnöke úgynevezett európai védelmi alap létrehozására tett javaslatot az év végéig a haditechnikai kutatási és fejlesztési tevékenység élénkítése céljából. „Létre kell hozni vagy meg kell újítani az európai védelmi ipart” – szögezte le.
Hozzátette, hogy számításaik szerint a katonai együttműködés hiánya évente mintegy 20-100 milliárd euróba kerül az uniónak.