Ki zavarhatja meg a Clinton–Trump „édes kettest”?

Még nem tudni, ott lesz-e az idei választás elnökjelölti tévévitáján a libertáriusok és a zöldek jelöltje.

Nem csoda, hogy az USA-ban 1968 óta (akkor George Wallace 13,5 százalékot szerzett) csupán egyszer teljesített tíz százalék felett a harmadik számú jelölt az elnökválasztáson. Ross Perot 1992-ben a győztes Bill Clinton és a vesztes George H. W. Bush mögött lett harmadik 18,9 százalékkal, 19,7 millió szavazatot szerezve. Igaz, egyetlen államban sem nyert. Rajta kívül a harmadik számú jelöltek kampányait a fokozatos kimúlás jellemezte, hiszen a választás napjának közeledtével az emberek egyre inkább úgy érezték, hogy ha a harmadik jelöltre voksolnak, elvesztegetik a szavazatukat.

„Ha a kisebb pártok ilyen különleges körülmények között is csak ilyen csekély támogatottságot tudnak szerezni, akkor úgy tűnik, kevés az esély arra, hogy valaha is életképesek lesznek”

– ezt Christopher Devine, a Dayton Egyetem politikatudományi professzora mondta a The Hillnek. Richard Perloff, a Cleveland Állami Egyetem politikatudományi professzora pedig ezt a tanulságot vonta le:

„A harmadik párti jelöltek egyvalamit megtanulhattak: szerepelhetnek jól, de ehhez szükség van populista felvetésekre, egy megbízható, karizmatikus bajnokra.”

A harmadik párti jelöltek egyébként népszerűek a fiatalok körében – miként Bernie Sanders is az volt –, és ez biztató lehet a jövőre nézve, de egyelőre úgy tűnik, hogy az amerikai kétpártrendszert nehéz megbolygatni.

Donald Trump az előválasztást követően ismét New Hampshire-be látogat csütörtökön. Az állam legtekintélyesebb napilapja, a The Union Leader az elmúlt száz évben csak és kizárólag republikánus jelölteket támogatott, ám most szakítottak a hagyománnyal és Gary Johnson mellé állt – írta a The New York Times. A lap kiadója, Joseph W. McQuaid vezércikkében Trumpról ezt írta: „Ez a férfi egy hazug, egy kocsmai verekedő, egy bohóc”. Trumpot és Clintont is gonosznak nevezte, míg Johnsont fényes reménysugárnak.

Egyébként a nyomtatott lapok politikai állásfoglalása ma már nincs akkora hatással a választásra, mint korábban, ezt jelzi, hogy a The Union Leader az előválasztás során a később Trump mögé beállt Chris Christie-t támogatta, mégis a populista ingatlanmágnás nyert.

Johnson számára különösen fájó lehet, ha nem lesz ott a tévévitán, hiszen egész kampányát arra építette, hogy ő a mérsékelt – nem hangzatos ígéretekkel operáló – jelölt, akinek részt kell vennie a tévévitákon. Ugyan néhány újság biztosította támogatásáról, de egy igazán ismert amerikai politikus sem állt mellé, pedig két névre is számított. Az egykori új-mexikói kormányzó jó barátságot ápol George W. Bushsal, akinek öccse, Jeb Bush a pártelit kedvencéből lett a republikánus előválasztás bukott jelöltje még az év elején. Jeb, bátyja és Johnson baráti viszonya ellenére sem állt a libertárius jelölt mellé. Hasonlóan tett – illetve nem tett – Mitt Romney, a Republikánus Párt 2012-es elnökjelöltje is, aki ugyan utalgatott arra, hogy kedveli Johnsont, de hivatalosan nem állt mellé, csak annyit jelentett ki róla, hogy szívesen látná a tévévitákon.

Nem csoda, hogy Johnson egy utolsó hadjáratot indított ezért: a csütörtöki The New York Timesban egyoldalas hirdetést vásárolt, amelyben amellett érvelt, hogy a választók egy jó része szerint helye lenne a tévévitán. Egy érdekes felvetés is szerepel az Elnöki Viták Bizottságához címzett nyílt levélben: ha engedik vitázni Johnsont, és ő ezt követően sem teljesíti a részvételi feltételeket, nem zargatja őket többet. Hogy az említett bizottság végül enged-e Johnsonnak és megszegi-e saját előírásait, az hamarosan kiderül. Hogy pontosan mikor, azt nem tudni még: a Politico telefonon és írásban is kereste az Elnöki Viták Bizottságát, hogy a „szeptember közepe” pontosan 15-én 23.59-et jelent-e, de nem reagáltak.

Amennyiben Stein és Johnson végül nem szerepelhet, úgy Hillary Clinton és Donald Trump lesz ott a Long Island-i Hofstra Egyetem színpadán szeptember 26-án, az első tévévitán.