De még ennél is van lejjebb az ausztrál politikus szerint, aki a Kongói Demokratikus Köztársaságban és a Közép-afrikai Köztársaságban történteket is megemlíti, ahol gyermekeket és nőket bántalmaztak, kényszerítettek szexuális szolgáltatásokra vízért és élelemért cserébe az ENSZ békefenntartó missziójának tagjai. Sőt, Rudd úgy véli, az ENSZ felelős a haiti kolerajárvány kitöréséért, de nem figyelmeztetett a közelgő ebolajárványra sem.
Lehet ilyen durva kritikákkal ENSZ-főtitkárrá válni? – ezt a kérdést tettük fel Tóth Norbertnek, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Jogi és Európai Jogi Tanszéke adjunktusának, aki elöljáróban emlékeztetett: az ENSZ-t gyakorlatilag már a kezdetektől kritizálják, napjainkban jellemzően a későbbi tagállamok hallatják a hangjukat, Ausztrália viszont nem tartozik ezek közé.
A szakértő szerint a főtitkári címre bejelentkezők körében már egyáltalán nem jellemző az ennyire durva kritika, hiszen aki egy kis esélyt is érez arra, hogy „a világ első számú diplomatája” legyen, igyekszik szimpatikusnak látszani a Biztonsági Tanács öt állandó tagja számára. Ugyanis bár a közgyűlés hozza meg a végső döntést, az a BT javaslatára történik meg. Tóth Norbert egyúttal felelevenítette azt is, hogy az ENSZ korai éveiben akadt néhány főtitkár, aki megpróbálta tágítani saját mozgásterét, ez azonban jellemzően nem sikerült. Ugyanis a túlmozgásos tevékenységük következtében rendre valamelyik állandó tag tyúkszemére léptek. Ma már a főtitkárok, sőt a főtitkárjelöltek is jóval visszafogottabbak, mint Kevin Rudd, aki az ausztrál kormány támogatásának hiányában gyakorlatilag esélytelen a posztra.
A szakértő szerint a politikus által megfogalmazott hibákért és bűnökért nem tehető kizárólagos bűnbakká az ENSZ, ezekért a tagállamok ugyanúgy felelősek. Azonban Tóth Norbert is egyetért abban, hogy a BT működése az állandó tagok vétója miatt sokszor problémás. Ő inkább azt tartaná ideális megoldásnak, ha megszüntetnék az állandó tagságot, és ezek a helyek inkább a választott tagok között rotálódnának.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!