Orvosok és ápolók ezrei tiltakoztak

Több pénzt követeltek a kormánytól az egészségügy dolgozói.

MTI
2016. 09. 24. 17:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lengyelország minden részéből jöttek felvonulók, akik a varsói városháza szerint mintegy hatezren voltak. Az egészségügyben dolgozók alacsony bérei okozta „katasztrófára” és a fiatal orvosok külföldre vándorlására akarták felhívni a figyelmet.

„Hat év egyetem és 13 hónap gyakorlat után 2200 zlotyt (mintegy 156 ezer forint) keresek” – magyarázta egy katowicei rezidens, hozzátéve: „ennyiből nem lehet eltartani egy családot”.

Több tiltakozó szerint Lengyelországban már most is kevés az orvos, a helyi sajtó pedig arról számolt be, hogy a végzett, fiatal orvosok tizede már külföldön van, az ápolók közül pedig még többen dolgoznak olyan országokban, ahol sokkal kedvezőbbek a bérek és a munkakörülmények. A lengyel orvosok között pedig akad, aki heti nyolcvan órát dolgozik.

A menetet a mentők vezették fel, akik egy halott egészségügyi dolgozót ábrázoló bábuval vonultak fel, melyre az volt írva: a hivatásának élt.

A tiltakozás konkrét követelése az volt, hogy a lengyel bruttó hazai termék jelenlegi 4,5 százalékáról a kormány, az Egészségügyi Világszervezet ajánlásával összhangban, emelje 6,8 százalékra az egészségügyre fordítandó összeget. A kormány a nyáron úgy nyilatkozott: ez 2025-re valósulhat meg, ami hatalmas felháborodást keltett a lengyel egészségügyben.

A felvonulás végeztével felszólalt az egészségügyi miniszter, Konstanty Radziwill, aki a korábbi, liberális kormányokat tette felelőssé az egészségügy problémáiért, s azt ígérte, hogy a kormányzat minden évben növelni fogja az egészségügyi kiadásokat. A miniszter ezt követően anélkül távozott, hogy válaszolt volna az elégedetlen egészségügyi dolgozók kérdéseire, mire a tiltakozók pfujolni kezdtek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.